Kirakodó

2023.02.07. 15:10

Indul az Érmellék ízei és termékei vásársorozat

Forrás: ergazda.hu

BN-összeállítás

A már jól ismert Érmellék ízei és termékei vásársorozat idei első eseményét szervezik a hétvégén, február 11–12-én Nagyváradon. A kétnapos kirakodó helyszíne ezúttal is a Nagyvásártér (December 1 park) lesz. Az Érmelléki Gazdák Egyesülete által szervezett vásár mindkét nap 10–18 óra között várja a kézműves termékek és a hamisítatlan helyi ízek kedvelőit.

A szervezők ezúttal is a helyi termékek népszerűsítését tartották szem előtt, hiszen a kistermelők nem csupán kimagasló minőséget, magas hozzáadott értéket biztosítanak, de számukra valóban létszükséglet, hogy a multikkal való versenyben ők is eljussanak a fogyasztókhoz. Ennek megfelelően ezúttal is elsősorban Bihar megye tájegységeinek, az Érmelléknek, a Hegyköznek, a dél-bihari térségnek és a Belényesi-medencének a termékei kerülnek a standokra, ugyanakkor mellettük most is jelen lesznek a szatmári és szilágysági termelők és kézművesek, de érkeznek Kolozs megyéből is, a korondi kerámia által pedig Hargita megye is képviselve lesz.

A megszokott, kimagasló minőséget képviselő termékek, úgymint méz, levendulatermékek, hidegen sajtolt olajok, friss zöldségek és gyümölcsök, szörpök, lekvárok, sajtok, édességek, különböző kézműves ékszerek és dekorációs termékek, mind megtalálhatók és megvásárolhatók lesznek.

A vásárból most sem fog hiányozni az elmaradhatatlan kürtőskalács, és a hamisítatlan kirakodóvásári hangulat. A szervezők szeretettel várnak minden kedves vásárlót, érdeklődőt.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában