2023.02.20. 16:10
Imahetet tartanak a Nagyvárad-Olaszi gyülekezetben

Ciucur Losonczi Antonius
A megszokottabbnál különlegesebben telt a vasárnap délutáni istentiszteleti alkalom a nagyvárad-olaszi református templomban. „Csodálatos dallamok csendültek fel a templomunkban és megtapasztaltuk újra, milyen jó együtt lenni. A Debreceni Református Hittudományi Egyetem 11 teológusa látogatott el hozzánk és szolgáltak, énekeltek közöttünk, mi pedig velük! Igét hirdetett nagytiszteletű Horsai Ede egyetemi lelkész Jakab levele 4,8 verse alapján (Közeledjetek Istenhez és Ő is közeledni fog hozzátok). Mi ma ezt meg is éreztük! Köszönjük szolgálatotokat! Legyen áldás rajtatok, tanulmányaitokon, vezessen az Úr benneteket és hozzon újra el benneteket közénk!”, írta Nacsádiné Csuka Melinda lelkész az egyházközség Facebook-oldalán.

A tiszteletes asszony portálunknak elmondta, hogy ezen a héten pedig a Krisztus-hívők egységéért végzett imahét zajlik a Körös-parti templomban, melynek mottója „Tanuljatok meg jót cselekedni, törekedjetek az igazságra” (Ézsaiás 1,17). Hétfőtől szombatig minden nap 18 órakor kezdődnek az imádságos együttlétek. Hétfőn Balla Sándor (Élesd) szolgált, kedden a szolgálattevő Soós József Tamás tiszteletes Gyantáról és énektanítás lesz, szerdán Szomor Attila (Síter) hirdeti az igét és az Ady Endre Elméleti Líceum Zeneköre lép fel, csütörtökön Miklós Csaba-Péter (Hegyközcsatár) prédikál és a Béczy Ernő kórus működik közre, a pénteki igehirdető Jobb Domokos (Ombod) és a nagyváradolaszi IFI szolgál még, szombaton pedig Kelemen István (Hegyközszáldobágy) hirdeti az igét. Február 26-án, böjtfő vasárnap 10 órakor kezdődik az úrvacsorás istentisztelet, melyen egyúttal elköszön Szegi Máté váradolaszi beosztott lelkész, akit meghívott a somlyóújlaki református gyülekezet, hogy legyen a tiszteletese.
