Színház

2022.09.07. 11:00

Rendezvényekkel és előadással indul az évad a nagyváradi Szigligeti Színházban

Fotós: Alexandru Nițescu

Közlemény

Nemcsak az iskola, hanem a színházi évad is elkezdődik ezen a héten. Középiskolásoknak szóló Körös-parti partira hívja a Szigligeti Társulat mindazokat a fiatalokat, akik szívesen találkoznának személyesen, kötetlen formában a társulat tagjaival szeptember 8-án, csütörtökön 17 órától. A színművészek és háttéremberek jelmezpróbával, sportjátékokkal, kincskereséssel és sok más meglepetéssel várják a nagyváradi IX–XII. osztályos diákokat a Garasos híd és a Szent László híd közötti alsó partszakaszon. A rendezvény programjában egy ritmus-zene szekció is helyet kapott, amelynek keretében a diákok színművészeink vezetésével próbálhatnak ki ütő- és egyéb hangszereket.

Az évadnyitó eseményre, a Szigligeti Szigetre szeptember 10-én, szombaton 15 órától kerül sor a színház mögötti téren. A három társulat szervezésében sorra kerülő családi napon lesz bábkészítés, jelmezpróba, bábmozgató játékok, 16 órától pedig félóránként kulisszajáráson lehet részt venni a színházban színészek vezetésével, legtöbb 20 fős csoportokban. 15.30 órától a pódiumon a Szigligeti Színház barátai: elsőként a Huncutkák csoport, vagyis a Szacsvay Imre Általános Iskola elsősei Csúfolódó játék című előadásukat mutatják be a közönségnek, majd a Valahol Európában című előadás gyerekszereplői lépnek színpadra. Ezt követi a Lilliput Társulat MeseBandjének gyermekkoncertje, részletek a Nagyvárad Táncegyüttes előadásaiból, végül pedig a Szigligeti Társulat élő előzeteseket (trailereket) mutat be az évad készülő produkcióiból SZÖRF, vagyis Szigligeti Összes Röviden Fiatalosan címmel. A rendezvény ideje alatt 10 százalékos kedvezménnyel lehet szabadbérleteket vásárolni a színház jegypénztárában. Eső esetén a rendezvényre a színházban kerül sor.

Az évad első nagyváradi előadása szeptember 11-én, vasárnap 20 órakor kezdődik: a Bodega kávézóban játssza Tigris című nagy sikerű előadását a Szigligeti Társulat. Gianina Cărbunariu, a darab szerzője ebben az évadban rendezőként is bemutatkozik Váradon: a Magyaroszaurusz Dacus című produkció bemutatójára 2023 januárjában kerül majd sor.

A Szigligeti Színház 2022/2023-as évadjára szóló bérletek még megvásárolhatók a színház jegypénztárában. Az évadtervről és a bérletházak összetételéről honlapunkról (www.szigligeti.ro) és Facebook-oldalunkról (Nagyváradi Szigligeti Színház) lehet tájékozódni. Szeretettel várjuk önöket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában