A váradi fesztiválozók esete a tömegközlekedéssel

Pap István

„Apu, meg akarom nézni a középkori sakkot!” – mondta a fiam szombaton este a váradi Középkori Fesztivál forgatagában, és mit tesz ilyenkor a gyerek érdeklődésének örvendő apa, aki nem nézte meg az időjárás-előrejelzést? Hát megengedi, hogy akkor az egész család kint maradjon este tízig a várban. Könnyelműség volt: a középkori sakkot elmosta az eső, a közönség a lelátókról bemenekült az árkádok, a ponyvák alá, majd amikor enyhült valamelyest a zuhé, sokan kisiettek a vár előtti tömbház átjárójába, ahonnan szemmel lehetett tartani a villamos- és buszmegállókat, meg a taxiállomást, ahonnan egyébként a korábban kiszaladók már minden autót elvittek. Vártunk tehát a jobb időre a tömbháznál, mellettünk több kisgyerekes anyukával, családdal együtt. Negyed tizenegy magasságában, amikor láttunk elmenni egy villamost a Sztaroveszky út irányába, azzal nyugtatgattam a családot, hogy hamarosan jön majd másik, és addigra talán az eső is lanyhul, le fogunk tudni szaladni a megállóba anélkül, hogy nagyon megáznánk. Aztán eszembe jutott, hogy itt áll meg a tömbház előtt a 17-es busz, és a kijelzőn, sőt, a mobil applikáción is azt írta, hogy hét perc múlva jön! Amilyen gyorsan csak tudtunk, leszaladtunk a megállóba, de amikor betettük a lábunkat az esőtől alig védő menedék alá, mintha csak varázsütésre történne, a kijelzőn a 17-es mellett megjelent egy vonal, és az applikáció is azt írta, hogy aznap már nincs több 17-es. Ekkor volt fél tizenegy.

Azt már korábban is megfigyeltem, hogy a megállókban lévő elektromos kijelzők mintha az einsteini relativitáselmélet szerint mérnék az időt, ezért ajánlatos a kellő rugalmassággal kezelni az azon feltüntetett perceket, de ez soha nem zavart annyira, mint most. Miután a busszal megjártuk, átszaladtunk a nagyvásártéri villamosmegállóba, ahol a kijelző azzal kecsegtetett minket, meg még vagy tucatnyi embert, rajtunk kívül más gyerekes szülőket is, hogy a villamosok még szabályos időközönként járnak. Sőt, az egyik járatról azt az információt lehetett olvasni, hogy két perc múlva itt lesz! Nos, a villamos sem két perc múlva, sem ötször két perc múlva nem jött, fölöslegesen vesztegeltünk még legalább negyed órán át a megállókban, míg mindannyian megbizonyosodtunk arról, hogy a kijelző (félre)tájékoztatása ellenére nem jár már semmiféle villamos. Pontosítok: míg ott álltunk, a Sztaroveszky út felől jött két jármű: az egyiken azt írta, hogy „Defecțiune technică”, a másikon meg azt, hogy „Spre depou”. Az Aradi út környékén vagy a Ceyrat lakónegyedben lakók szerencsésnek érezhették magukat, mert ezek a villamosok elvitték őket hazáig, de a Sebes-Körös jobb oldalán lakók számára nem oldódott meg a hazajutás gondja. 

Végül beláttuk, nem tehetünk mást, gyalog kell elindulnunk. Taxinak nyoma sincs a közelben, meg aztán miért is menjünk taxival, amikor ott lapul a bérlet a zsebünkben, meg amikor saját, azaz a váradi polgárok által fenntartott közszállítási vállalatunk van?

Szóval elindultunk, közben meg eszembe jutott, hogy az önkormányzat kifejezetten kérte a lakosokat, hogy ne autóval menjenek ki a várhoz, mert kell a hely a sürgősségi járműveknek. Gondoltam, akik megfogadták a városvezetés kérését, ezek után százszor is meggondolják, hogy otthon hagyják a jövőben az autójukat, ha már fél tizenegykor nincs villamos, ami hazavigye őket. De mindenki más is bosszankodhat, mert a Középkori Fesztivál első két napjának programja eleve úgy volt megtervezve, hogy fél tizenegy után érjen véget, de a fesztiválozókat még így sem várta elég busz és villamos, hogy a szombat esti műsor végét elmosta az eső.

Jobb helyeken – Romániában is vannak ilyen városok – fesztiválok idején sűrítik, és a megszokottnál későbbi időpontokban is indítanak tömegközlekedési járatokat, hogy a helyi fesztiválozók minél könnyebben haza tudjanak jutni, de az Európa legjobb úti célja cím várományosának ez valahogy nem jutott eszébe. Talán amiatt a megfontolás miatt, hogy a turisták nem közlekednek villamossal, a helyiek meg nem számítanak, ők arra valók, hogy a turisták biodíszletei meg kiszolgáló személyzete, és az önkormányzat pénzbefizetői legyenek. Ilyen barátságtalan gondolatok jártak az eszemben szombaton éjjel tizenegy órakor, miközben bandukoltam haza a családommal a városon át a szemerkélő esőben. De aztán valamelyest megnyugodtam, mert legalább már nem zuhogott. És mert amíg mi haladtunk a gyerekekkel, addigra legalább a régi és a szép új villamosaink már az igazak álmát aludták a depóban.