2022.05.22. 18:33
Felrázta a BorPartot a Dánielfy Gergő és az Utazók

Fotók: Alexandru Nițescu
Fotó:
Pikó Stefánia
Üres volt a színpad előtti tér a BorParton szombat este, úgy csapott a húrok közé a Dánielfy Gergő és az Utazók. A jó zene, a jó dalok azonban hamar bevonzzák az embereket, így történt ez akkor este is. Alig húsz perc alatt megtelt a tér táncoló, tapsoló emberekkel, a sikeres kedvcsinálás pedig láthatóan a zenekart is örömmel töltötte el. A frontember fél órán belül olyan összhangba került az időközben gyarapodó közönséggel, mintha régi barátként érkezett volna ide.

Lírai és – bár nem lehet konkrét keretek közé helyezni – pörgősebb poprock dalok váltogatták egymást a koncerten, némelyek folkos beütéssel, mint az Elmegyek című szám, amelyiket Dánielfy a színpad előtt állva, együtt énekelt a közönséggel. Hallhattuk az Azt mondtad című dalt is, ami sokaknak lehetett ismerős, ugyanis a frontember, aki egyúttal a dalszerző is, ezzel jutott el 2018-ban A Dal fináléjáig. Ugyanebben az évben alapította meg egyébként az együttest is. Természetesen nem maradhatott el a Násztánc című slágergyanús számuk sem, amelyről a beharangozó interjú során is beszélgettünk az együttes megalapítójával.

Dánielfy A Dal előtt 2013-ban és 2016-ban indult az X-Faktor tehetségkutató műsorában is, utóbbi alkalommal kilencedik helyezést ért el. Megalakulása óta a zenekar egyre nagyobb ismertségre, rajongótáborra tesz szert, ami arról árulkodik, amit az utóbbi évek során a tehetségkutató műsorokat nézve is észrevehettünk: a hang nem minden, jó dalokra van szükség. Dánielfy Gergő pedig kiváló tollforgatónak mutatkozik, ha dalírásról van szó. Nincs is kétség afelől, hogy ha legközelebb itt járnak, az első negyedórát sem csak távolabb meghúzódó, félénk közönség előtt kell, hogy lejátsszák.
Az utazók előzenekara a Rius & Band volt, amely 2020-ban alakult, a rá következő évben pedig meg is nyerte a Székelyföldi Peron Music Fesztivál pályaindító díját. Az együttesnek június 18-án Érmihályfalván lesz lemezbemutató koncertje.