2022.02.11. 08:57
Szállodát építene a Közterület-fenntartó Zrt.
Száz szobás, két vagy három csillagos szállodát építene és működtetne az akvapark mellett a nagyváradi Közterület-fenntartó Zrt. (ADP), hangzott el Liviu Andrica főigazgató csütörtök délben tartott évértékelő sajtótájékoztatóján.

Ciucur Losonczi Antonius
Jó évet zárt a nagyváradi Közterület-fenntartó Zrt. (ADP), hiszen a járvány közepette is nettó 12 millió lejes profitot termelt 2021-ben – hangsúlyozta tegnapi évértékelő sajtótájékoztatóján Liviu Andrica főigazgató. Az ismert okok miatt az akvapark csak június 1. után nyithatott ki, és csökkentett befogadóképességgel működhetett, látogatóinak száma mégis megközelítette a 220 ezret, ami 53 százalékos növekedést jelent 2020-hoz képest. A siker főleg a külföldről, illetve az Erdélyből érkezett turistáknak köszönhető. Különféle beruházásokat is eszközöltek ugyanakkor, berendezéseket vásároltak, újrafestettek, renováltak. Ötlet szintjén felmerült, hogy egy 200 férőhelyes, két vagy három csillagos szállodát működtessenek az akvapark szomszédságában, a Dinamo strand felé eső telken, többletszolgáltatásokat nyújtva a vendégeknek. A hotelt önerőből építenék, egy tervezőirodától már megrendelték a hatástanulmányt, de csak jövőre ölthetne konkrét formát az elképzelés, még egyeztetni kell a városvezetéssel is – magyarázta Andrica.
A váradőssi strandot 167.822-en látogatták (78 százalékkal többen, mint tavalyelőtt), és újdonságként személyre szabott bérleteket vezettek be. Az új egyedekkel gyarapodott állatkertre több mint 135 ezren voltak kíváncsiak (48 százalékos bővülés), és az év folyamán negyvenen fogadtak örökbe állatokat. Arra a kérdésünkre, hogy költözik-e az állatkert, a főigazgató azt felelte: „Mi minden eshetőségre fel vagyunk készülve, aztán ahogy lesz, úgy lesz”.

A Grivei utcai menhelyre 410 kutyát vittek, melyek közül 268-at örökbe fogadtak, huszonhatért pedig jelentkezett a gazdája. A Rulikowsi temetőben a pandémia csúcsán napi 15 temetés is volt. Amúgy 2021-ben 2245 személytől vettek búcsút a szerettei, ismerősei, 351-gyel több elhunyttól, mint 2020-ban. Elkezdődött egy kolumbáriumnak az építése a neológ zsidó temető mellett, felújítják a városi kápolnát, és a tervek közt szerepel földalatti családi sírboltoknak a létesítése egy zászlósprojekt részeként. Ugyanakkor újra kiadnák azokat a sírhelyeket, melyekért több mint két éve nem fizettek bérleti díjat, tudtuk meg.
A nagypiac korszerűsítése már lassan két éve várat magára. Fejlemény, hogy talán márciusban vagy áprilisban kész lehet az ottani régi villamosremíz rekonstrukciós terve, elvetették ugyanis azt a korábbi ötletet, hogy teljesen lebontsák és mélygarázs épüljön a helyén. „Meglátjuk, mit lehet reparálni, restaurálni rajta” – közölte a főigazgató, reményét fejezve ki, hogy idén talán elkezdődhetnek végre a korszerűsítési munkálatok. Arra a kérdésre, hogy megszűnik-e a váradszőllősi piac, Liviu Andrica úgy reagált: véleménye szerint az egy értékes telek, épülhetne például ott egy P+R típusú parkolóház, de ennek a földszintjén juthatna hely a piaci árusoknak is.
Összességében elmondható, hogy az ADP 2021-ben 76,2 millió lejes bevételt könyvelt el és 64,2 millió lej értékben voltak kiadásai. Ugyanakkor 18,4 millió lejt költött befektetésekre, és 7,1 millió lejt utalt át az önkormányzatnak, hangzott még el a sajtótájékoztatón.