Közlemény

2022.02.09. 16:00

Apáczai-díj: pályázati felhívás pedagógusoknak

Forrás: ujbuda.hu

A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége Országos Elnöksége által alapított Tudományos Tanács kétévente írja ki Apáczai-díj pályázatát a romániai magyar közoktatásban tevékenykedő pedagógusok részére. A díj Apáczai Csere János munkásságának állít emléket, és célja a közoktatásban dolgozó magyar pedagógusok tudományos tevékenységének értékelése, ösztönzése, népszerűsítése. A kétévenként odaítélt díjra önálló kötetben, elismert tudományos szakirányú folyóiratban megjelentetett vagy a világhálón közzétett munkák szerzői jelentkezhetnek. A Tudományos Tanács 2022-ben tizedik alkalommal írja ki pályázatát az Apáczai-díj elnyerésére.

 

A pályázaton azok a pedagógusok vehetnek részt, akik a közoktatásban dolgoznak, vagy onnan mentek nyugdíjba, és az oktató-nevelő munka mellett tudományos kutatást is végeznek. A kétévenként kiírt pályázatra az előző díjkiosztó – 2020. október – után megjelent tudományos munkákkal – szakkönyvvel (szerzőként vagy fordítóként), tankönyvvel, munkafüzettel, település- és iskolamonográfiákkal, folyóiratban megjelentetett vagy a világhálón közzétett tudományos munkákkal, illetve rendszeresen működtetett tudományos-oktatási portállal lehet jelentkezni a természettudomány, a humántudományok, valamint a pszichopedagógia területéről. A Tudományos Tanács idén is kategóriánként egy-egy díjat oszt ki, de el is tekinthet a díj odaítélésétől, amennyiben arra érdemes pályamunkát nem nyújtanak be.

 

Az Apáczai-díj kisplasztikából, sorszámozott oklevélből és pénzjutalomból áll.

 

Pályázni egyénileg vagy csoportosan lehet. Azok a pedagógusok, akik már részesültek Apáczai-díjban, elnyerhetik a díj ezüst, arany vagy gyémánt fokozatát. Pályázni kizárólag online módon lehet, postázni CSAK a díjnyertes pályamunkák egy példányát szükséges. Az internetes Apáczai-díj pályázatkezelő elérhető az RMPSZ honlapján. Az elfogadott pályázatot a hiánytalanul kitöltött regisztrációs felület, a benyújtott tudományos munka részletes, de nem több, mint kétoldalas pdf formátumú ismertetése, a pályázó magyar nyelven írt szakmai önéletrajza, valamint a pályamunka pdf változata vagy annak élő linkje képezi.

 

A pályázatok feltöltésének határideje: 2022. augusztus 25. Az Apáczai-díj pályázati felhívása elérhető a www.rmpsz.ro oldalról, további információk az apaczaidij@rmpsz.ro ímélcímen igényelhetőek. A beérkezett pályamunkák elbírálásáról a Tudományos Tanács gondoskodik, és a döntésről a megadott elérhetőségen értesíti a pályázót.

 

A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége Tudományos Tanácsa

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában