Munkálatok

2022.02.08. 16:00

A nyüvedi református templom belső felújításán dolgoznak

Az elmúlt években megújult a templomtető és a külső rész, most a beltér renoválásán dolgoznak.

Tóth Zsigmond

 

A szépen rendbe hozott parókián beszélgettünk Kállai Benedek református lelkipásztorral, aki néhány éve kezdő lelkészként került Nyüvedre. Mint megtudtuk, a településen körülbelül 120 református fizet egyházfenntartói járulékot, és a gyülekezeti tagok 30–40 százaléka látogatja az istentiszteleteket.

 

A templom teljes felújítását négy szakaszban szeretnék megvalósítani. Az első kettőn tulajdonképpen már túl vannak, hiszen kicserélték a tetőszerkezetet, a templom külső javítása és festése is megtörtént. Jelenleg folyamatban van egy nagyobb munkálat, a templom belsejének a renoválása, és jövőre szeretnék a templom környékének rendbetételét is elvégezni. A mostani belső felújítás keretében elsőként a falak nedvesedésének meggátolására kerül sor, majd a vakolat kijavítása, a falak festése, a padlózat és az 1835-ben készült bútorzat teljes cseréje fog megvalósulni.

Az 1833-ban leégett templomot a gyülekezet összefogásával újjáépítették, ekkor a bútorzatot, a padok elkészíttetését egy-egy család fizette, ezért az ülési sorrendet minden alkalommal betartották, és minden család csak a sajátjába ült. Ez a szokás fennmaradt a mai napig. A most készülő új bútorzat stílusa, motívumvilága ugyanaz, mint a régié. Mint megtudtuk, a régi, 1885-ben készült szószéket és szószékkoronát is restaurálják. A padok közti rész Magyarvistáról hozott mézkőlapokkal lesz kirakva.

 

A gyülekezet szép számban vette ki a részét a közmunkából: főleg a bontásnál voltak jelen, hogy spóroljanak a pénzzel. A gyülekezet többi tagja saját erejéhez képest szépen adakozott, hogy minél hamarabb elkészüljenek a munkálatok, és ismét a templomban tudják tartani az istentiszteleteket. A lelkipásztor elmondta, hogy olyan személyről is tudnak, aki kölcsönt kért ahhoz, hogy adakozni tudjon a templomfelújításra.

Látogatásunk ideje alatt is dolgoztak: a vakolat cseréje, a padlózat alapjának előkészítése, a falak mentén és a padok alatt a kavicságy elkészítése folyt. Az időjárás jelenleg nem kedvez a munkálatoknak, hiszen a hideg miatt lehűlt templombelsőben nehezebben száradnak a falak, ezért két gázzal működő légágyút működtetnek bizonyos időközönként. 

 

„Ezúton köszönjük híveink adakozó jó kedvét, az önkormányzat, valamint az RMDSZ megyei és országos tisztségviselőinek jóindulatát és segítségét. A belső munkálatokra leadott pályázatunk célba érését nagyban segítette a Bihar megyei RMDSZ bukaresti jelenléte, személyesen Szabó Ödön képviselő hathatós támogatása” – nyilatkozta Kállai Benedek lelkipásztor, akitől megtudtuk azt is: 2022-ben, mire elkészül a teljes felújítás, valószínűleg megjelenik a településről és az egyházközségről szóló monográfia is az ő munkájának köszönhetően.

„Az RMDSZ nagyra értékeli a történelmi egyházak társadalmi szerepvállalását és a különböző programok tekintetében partnerként tekint rájuk. Ezért is tartjuk fontosnak egyházaink támogatását minden szinten” – fogalmazott szerkesztőségünknek Cseke Attila, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének elnöke.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában