Megjelent a Színházi pódium

Pap István

A könyv magyar nyelvű előszavában Nagy Béla, Implon Irén egykori kollégája idézi fel a cikksorozat megszületésének körülményeit. A Nagyváradi Állami Színház magyar tagozata 1973-ban készült megünnepelni a nagyváradi hivatásos magyar színjátszás 175. éves évfordulóját. Az ünnepi évadnak már a sajtófelvezetése is megtörtént, és beiktatták az évadba Az ember tragédiáját is, amikor a helyi pártszervezetek, feltehetőleg bukaresti feljebbvalóikkal egyeztetve, lefújták a jubileumot, még csak utalni sem lehetett a magyar színházi évfordulóra. Aztán végül 1974 júniusában mutatták be Az ember tragédiáját, természetesen a jubileum kontextusától teljesen elvonatkoztatva. A magyar művészszemélyzetet ért trauma után, mintegy kompenzálásképpen indította el Implon Irén a Fáklya napilapban 1975 januárjában a Színházi pódium című sorozatot, ami egy éven át heti rendszerességgel mutatott be az olvasóknak egy-egy művészt, művészházaspárt, színész családot, illetve egy esetben művészek egy csoportját. A sorozatban nagyjából fele-fele arányban fordul a szerző figyelme a román, illetve a magyar tagozat művészei felé, ez is a magyarázata annak, hogy most, 46 évvel a szövegek megszületése után román nyelvre is lefordították ezeket az írásokat.

A könyv román nyelvű előszavában Elisabeta Pop ír Implon Irén személyiségéről annak az alapgondolatnak a mentén, hogy a színházkritikusnak más korban kellett volna élnie. A könyv megerősíti ezt a benyomást, hiszen az abban foglalt írások a színészekről, a színészetről, a színházról szóló elmélkedő lírai vallomások, melyek az érzelmek, a hangulatok felől ragadják meg a sajátos művészi létmódot, ami nagyon szokatlan, más világ iránti vágyat kifejező hangvétel volt abban a rideg, diktatórikus, vulgármaterialista korban.

„Nem értékrendet akartunk felsorakoztatni, nem is értékelést adni színészről, bejelölni mellére a rangot, – inkább az embert próbáltuk megközelíteni, akinek foglalkozása, hivatása, szenvedélye a színház. A portrék alapvonásait a szerepek adták, kiegészítve önvallomásokkal és vallomásokkal a színházról. Nemcsak arról. Pódiumunkon fesztelenül szóltak a játékon túli élet és világ legszemélyesebb kérdéseiről...” – fogalmazta meg Implon Irén a sorozatot lezáró Finálé a Színházi pódiumhoz című írásában.

A könyv értékét emeli, hogy az írások mellett szerepelnek az eredeti, Sólyom Lajos által készített karikatúrák, illetve Fábián Sándor humoros négysorosai is, és mindezek együtt önértékük mellett arra is rávilágítanak, hogyan, miképpen lehetett színművészetről kommunikálni, elmélkedni a kommunista diktatúrában. A kötet végén a művészek portréi is helyet kaptak.

A járványhelyzet miatt a kötetet egy későbbi időpontban fogják bemutatni.