December 1, Csütörtök

Elza névnap

Avatóünnepség

2021.09.06. 09:00

Hegyközkovácsi mert jövőt álmodni

Elkészült a hegyközkovácsi református templom felújítása, ezt ünnepelték meg tegnap a településen egy nagyszabású ünnepségsorozat keretében.

Pap István

Egy kis helyi magyar közösség élni akarásának a bizonyítéka az, hogy közel két évtizedes munka eredményeképpen teljesen megújult a hegyközkovácsi református templom. A munkálat 2002-ben kezdődött és 2019-ig tartott, a helyi közösség áldozatos munkájának, valamint a különböző támogatóknak köszönhetően sikerült megvalósítani a nagy álmot. A vasárnap délelőtti ünnepi istentiszteleten Forró László lelkipásztor házigazdaként felidézte, hogy a tavaly vállalták azt, hogy helyszínt biztosítanak a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság (PBMET) honismereti konferenciájának, időközben a templom felújítása is befejeződött, de sem a konferenciát, sem az avató ünnepséget nem tudták megtartani, mert „jött a koronavírus és elsöpört mindent. Avatóünnepséget nem tudtunk, de nem is akartunk tartani, mert az ilyesfajta örömöt csak a lehető legszélesebb körben megosztva érdemes megélni. És arra az időre halasztottuk, amikor barátainkkal, jótevőinkkel megoszthatjuk örömünket” – fogalmazott Forró László. És ez az idő most érkezett el, amikor megszerveződött Varga Vilmos színművész szobrának avatási ünnepsége is, így egy kimondottan nagyszabású, három eseményt magába foglaló rendezvénysorozat keletkezett.

Jövőt álmodni!

A vasárnap délelőtt templomszentelési istentiszteleten Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) püspöke hirdetett igét, kiemelve azt, hogy érzékelni kell az Isten hatalmas erejét, aki mindig mellettünk akar lenni. Emlékeztetett arra, hogy néhány évtizeddel ezelőtt a Hegyközkovácsihoz hasonló kistelepülések halálra voltak ítélve „de az Úr megmentett minket”. Elmondta azt is, hogy templomainkat úgy újítjuk fel, hogy méltók legyenek az Úr tiszteletére és szolgálják a helyi közösségeket is. Végezetül Csűry István arra kérte a híveket, hogy a templom felújítsa után „ne tegyék karba a kezüket”, hanem „tessék álmodni, jövőt gondolni, mert az Isten erre felhatalmazott minket.”

Bizalom és élni akarás

Az igehirdetés után Forró László szólt az egybegyűltekhez, felidézve azt, hogy milyen állapotok uralkodtak 2002-ben a templomfelújítás megkezdésekor: „a mennyezet be volt szakadva, az orgona tartotta, és az orgona is megroggyant, gerendával kellett kitámasztani. Menet közben a művelődési házat is fel kellett újítani, földeket is kellett vásárolni.” Elárulta, hogy mire minden elkészülhetett, túllépték a 100 ezer eurós költségvetést is. A templom felújításában a legnagyobb szerepet maga a helyi közösség játszotta, mely közmunkával elvégzett egy sor munkát, de kezdetben segítséget kaptak a nyírbogdányi református gyülekezettől és a debreceni Hatvani István Szakkollégiumtól, majd mind a magyar, mind a román állam, továbbá Bihar község önkormányzata, valamint vállalkozók is támogatták a felújítást.

A vasárnapi ünnepségen beszédet kellett volna mondjon a magyar kormány képviseletében Fülöp Attila államtitkár és Brendus Réka főosztályvezető, de ők az eucharisztikus kongresszus szervezése miatt nem tudtak eljönni, míg Cseke Attila fejlesztési miniszter a kormányválság miatt kellett Bukarestben maradjon. Köszöntötte viszont az egybegyűlteket Angyalosi Katalin nyírbogdányi lelkipásztor és Szabó Ödön parlamenti képviselő. Utóbbi a közösségi küzdelmek és a közösségen belüli bizalom fontosságát hangsúlyozta. „A kitartó küzdelemnek köszönhetően van most más arculata ennek a közösségnek. Nagyon fontos megtalálni egy közösségben a kölcsönös bizalmat. Ez a közösség sikeres volt, mert nem hitte, hogy csak saját erejéből mindent meg tud tenni, de hitte azt, hogy bizalommal egymásban és a testvértelepülésekkel közösen nagy dolgokra képes” – fogalmazott a politikus, aki kiemelte továbbá, hogy „Gyermekáldás nélkül nincs nemzet, nincs közösség, ezek a templomfalak sem tudnak az évszázadok múltán állni, ha nem lesz benne közösség.” Köszöntötte a helyi közösséget Kálmán Tibor, Békés város polgármestere, aki elmondta, hogy az anyaországi magyarok számára még fontosabb a határok átjárhatósága, mert „amikor mi elindulunk innen, feltöltődve, megerősödve és büszkén megyünk haza.” Hoffer Imre, Kapuvár város alpolgármestere összehasonlította a bedeszkázott ablakú, elhagyatott észak-amerikai templomokat, amelyeket ottani utazása során látott és a hegyközkovácsi templomot, mely a helyi közösség élni akarása bizonyítékaként teljesen megújult. Szilágyi Zoltán, Bihar község polgármestere hangsúlyozta: „minden egyes felújított templom, iskola vagy épülő óvoda annak a bizonyítéka, hogy egy közösség él és élni akar, és reményteljes a jövendője.” A templomi ünnepséget az ifjúsági műsor és Meleg Vilmos szavalata követte, majd a közös Himnusz-éneklés zárta. Ezt követően az ünneplők átvonultak a Varga Vilmos Művelődési Házba, hogy elfogyasszák az ebédet, ezzel ért véget Hegyközkovácsi háromnapos ünnepsége.

Fotók: A szerző felvételei

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában