Bővítés

2021.05.31. 08:12

Kiszélesítik a Kolozsvári utat

Pap István

Négysávosra bővítik a Kolozsvárra vezető országutat Nagyvárad és Fugyivásárhely között. A körülbelül 3,3 millió eurós beruházás keretében Nagyvárad határában a vasút feletti közúti felüljáróhoz vezető körforgalomtól kezdődik a modernizálás, és Fugyivásárhely nyugati határában fejeződik be, ahol szintén egy körforgalmat építenek majd. Florin Birta polgármester csütörtöki sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a beruházásra azért van szükség, mert nagyon sok autós Nagyvárad felől közlekedve azon az útszakaszon lefordul balra az országút melletti cégek székhelyeihez, ezzel egyrészt szabálytalanságot követve el, hiszen áthajtanak a folyamatos jelzésen, másrészt pedig feltorlódik mögöttük a forgalom, amíg állnak, és arra várnak, hogy a forgalmas országúton letérhessenek. Éppen ezért sávelválasztó pannókat is ki fognak helyezni a két menetirány közé. Így a felújítás befejezése után azok, akik Nagyváradról jőve akarnak behajtani az út bal oldalán lévő cégekhez, el kell majd menjenek a fugyivásárhelyi körforgalomig, és onnan visszafordulva juthatnak el úti céljukhoz. A felújítás során egyébként bicikliutat is kialakítanak az említett országút-szakaszon. A beruházásra vonatkozó határozattervezetet egyhangúlag elfogadta csütörtöki ülésén a Nagyváradi Helyi Tanács.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában