Anya-lánya kapcsolatról szóló drámát mutattak be a püspöki palotában

Ciucur Losonczi Antonius

Lackfi János a kortárs magyar irodalom egyik legismertebb és legolvasottabb szerzője. Hinták című darabját, melynek alapját valós események adják, két csíki származású, jelenleg Magyarországon élő színművész, Tarjányi Krisztina és Molnár Enikő, egy fiatal kortárs zeneszerző, Varga Abigél, egy erdélyi grafikus, Ilyés Mariann, valamint Aradiné Agárdi Eszter cselló- és Pethő Rebeka fuvolaművész vitték színre.

Az érdeklődőket Böcskei László megyés püspök köszöntötte, jelezve: a Festum Varadinumon sok érdekes rendezvény közül lehet válogatni, hiszen „szinte mindenki megmozdul”. A legfontosabb azonban az, hogy rengeteg alkalom adódik a találkozásra, a kapcsolatok erősítésére, a töltekezésre, az egymástól való tanulásra. Az egyházmegye idei mottója az a Szentírásból vett idézet, hogy „A Lélek a pusztába vitte őt”. Ez azonban nem elvonulást, hanem kivonulást jelent, elmenést a perifériára, hogy feltárva a világ nehézségeit, együtt keressük a megoldást a problémákra, megfelelő odafigyeléssel, a konfliktusok és feszültségek felszámolására törekedve, hangsúlyozta a főpásztor.  
A Hinták című dráma olykor érzékenyen pedzegeti azokat a tabukat, amelyek minden anya-lánya páros közt megjelennek, más jelentekben pedig „kőkeményen tolja” a közönség arcába az addig visszafojtott fájdalmakat, a hitünkben való megingás súlyos terhét, majd a visszatalálást Istenhez, a haragot és a megbékélést. Egy darab az anyai szeretetről, áldozatvállalásról, túlféltésről, mely olykor nevetésre késztet, máskor pedig megríkat.

Adott egy földhözragadt anya, aki erősen ragaszkodik az éghez, istenhitéhez. És ott van egy, a szó szoros értelmében „éghez ragadt” lány, aki gyermekkori hitét elveszítve repülni szeretne, de nem csupán a kert végi hintán, hanem valójában, légiutaskísérőként. A kettőjük tragédiával végződő lelki vívódásait és szócsatáit követhetjük nyomon, miközben egyes jelentekben, mintegy párhuzamos idősíkokban Ávilai Nagy Szent Teréz és Lisieux-i Kis Szent Teréz monologizálnak. A zene, a fuvola és a cselló segít megérteni a történteket, lágyítja, feloldja a feszültséget, vagy éppen felerősíti azt. Ugyanakkor pedig a fuvola a lány és Kis Szent Teréz, a cselló pedig az anya és Nagy Szent Teréz „megszemélyesítői” is.
Mint a fellépést követő beszélgetés során kiderült (Serbán Mária, a püspökség munkatársa kérdéseire válaszolt Molnár Enikő, Aradiné Agárdi Eszter, Pethő Rebeka és a kétezres évek elején Nagyváradon egyetemi tanulmányokat folytató Tarjányi Krisztina), a Kariatida Alkotócsoport olyan nők életéről készít előadásokat, akiknek életereje és életet védő hivatása példaértékű. „Az igazságot kell közvetítse a színház és a keresztény ember is”, jelentette ki Tarjányi Krisztina arra a kérdésre, hogy vallásos emberként lehet-e valaki színész. „Bár ez a darab a szenvedésről szól, mi fellépőként egyáltalán nem éreztük azt, hogy szenvedtünk volna a színpadon. Jól éreztük magunkat, mert közel tudtuk hozni a történet lényegét, mely befogadásra talált ma este itt, Nagyváradon”, tette hozzá.