Műemléképület

2021.04.29. 08:42

Megújulóban a Park szálló

Hónapok óta zajlik Nagyvárad egyik legrégebbi műemléképületének, a Fő utcai egykori Park szállónak a megerősítése, majd pedig az épület homlokzatának a tatarozása következik.

Fotós:

Pap István

A homlokzatfelújítási terv készítője, Emődi Tamás szerkesztőségünk érdeklődésére válaszolva elmondta: a terv a külső, és a belső udvar felőli homlokzatra is vonatkozik. Problémát jelentett az, hogy körülbelül nyolc vagy kilenc tulajdonosa van az épületnek: az emeleten van egy tulajdonos, a földszinten pedig a többiek, és nagyon nehéz volt őket egy asztalhoz ültetni, hogy megegyezzenek arról, hogy a beruházást közösen, egységes terv alapján végezzék el. Az önkormányzat felajánlotta, hogy finanszírozza és adminisztrálja a tervezést, „és ehhez készítettem el én a felújítási tervet, illetve egy kolléga a statikai megerősítési tervet” – fogalmazott Emődi.

Mostanáig tulajdonképpen az épületmegerősítés zajlott. Erre a munkálatra azért volt szükség, mert egy helyen nagyon meg van süllyedve az ingatlan. „Ez egy barokk eredetű épület, és a barokk falazat alól gyakorlatilag kiszedték a földszintet. A huszadik század elején elkezdtek üzleteket kialakítani a földszinten, részben fémszerkezetű oszlopokat raktak, és ennek eredménye az, hogy most a szó szoros értelmében gyenge lábakon áll az épület, ezért volt szükség erre a durva beavatkozásra, vasbeton köpenyezéseket és alábetonozásokat kellett eszközölni” – mondta az építész. Ennek a munkának majdnem vége és most következik a homlokzati helyreállítás. „Módosultak a nyílások, az ingatlannak lesz egy egységes üzletsor megjelenése, ezért a Nagysándor József (Aurel Lazăr) utca és a Fő utcai felőli részének is faszerkezetű vitrinsora lesz. Miután ezzel is végeznek, utána jön a homlokzattatarozás” – tájékoztatott Emődi Tamás.

Kérdésünkre válaszolva az építész elmondta, hogy bár egy barokk kori épületről van szó, „de az fel sem merült, hogy a barokk kori homlokzatot állítsuk helyre, mert arról kevesebbet tudnunk. A szecessziós átalakítás nagyon markáns volt, és a homlokzaton is ez lesz megmutatva” – fogalmazott Emődi. Hozzátette, hogy az épület fedélszéke is rossz állapotban van, azt is meg kellene újítani, de sem ez, sem pedig a belső restaurálás nem része a mostani tervnek, noha egyértelmű, hogy erre is szükség lenne. Különösen az emeleten vannak rendkívül értékes belső díszítések, a földszinten a sorozatos átalakítások miatt a díszítmények nagy része elveszett.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában