Új kenyér

2020.08.24. 09:19

Számos gyülekezetbe, közösségbe jutott el a „Magyarok kenyere”

Az RMDSZ Bihar megyei szervezete, a Romániai Magyar Gazdák és a Partiumi Falugazdász-hálózat közösen 250 kenyeret ajánlott fel, és juttatott el minden magyar egyházhoz, gyülekezethez, közösséghez az új kenyér, államalapításunk ünnepére.

Az idén is komoly összefogás mutatkozott, hisz sokan tartották fontosnak, hogy részesei legyenek a gondoskodás, összetartozás érzésének, mondta dr. Nagy Miklós, az RMGE megyei elnöke, aki megemlítette, hogy nagyon jó munkát végeztek a szervezet falugazdászai, segítettek sok helyen az RMDSZ-es polgármesterek is azért, hogy komoly búzaadomány gyűljön össze.

Magyarország államalapításának hivatalos ünnepéhez ma már hozzátartozik az új búzából sütött, nemzeti szalaggal átkötött kenyér megáldása, megszentelése és megszegése is.

Az elmúlt hét péntekén a székelyhídi Papp pékségben készültek el a kenyerek, őket külön is érdemes megemlíteni, hisz a pékmesterek szabadságukat megszakítva vállalták, hogy az államalapítás ünnepének másnapján már kisütik a kenyeret, és azt így sikerül vasárnapra eljuttatni minden egyes közösségbe. Nagyon jó szervezői, csapatmunka eredményeként másfél nap alatt már ott volt a szórványközösségekben is az összetartozást szimbolizáló „Magyarok kenyere”. Mi nem szelektáltunk, mindenkit számon tartunk, hisz mindenki számít ránk, és mi is számítunk mindenkire – mondta Cseke Attila, az RMDSZ megyei elnöke. Közel ötven tonna búza került begyűjtésre, most zajlik az összesítés, jelentette ki az érdekvédelmi szövetség elnöke. Jó volt látni, mennyi jó ember van a közösségünkben. Maga az elnök Nagyváradon a katolikus és a református egyház espereseinek vitte el személyesen a frissen sült kenyeret. Volt olyan gyülekezet, ahol a közösséget éppen istentisztelet előtt találták, és ott helyben meg is történt az átvétel a közösség színe előtt, és azt követően az áldás is.

Szent István napjához kötődtek aratáshoz kapcsolódó tilalmak és előírások: igyekeztek, hogy István még a zabot se kapja lábon, és többnyire augusztus 20. után sütötték meg az első új kenyeret. Az államalapítás ünnepén több felekezet képviselője és ünneplők széles tömege előtti kenyérbemutatás ma már a vallási jellegen túl, a nemzeti összetartozásnak a jelképévé is vált. Több településen már vasárnap az úrasztalára került az új kenyér megáldás végett.

Isten, áldd meg a magyart!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában