Óvjuk környezetünket a helyi termelők támogatásával!

Pikó Stefánia

– Mióta foglalkozik a méhészettel? Mi vezette arra, hogy belevágjon?

– Természetesen eleinte csupán hobbiszinten, de 2004-ben kezdtem el ezzel foglalkozni a férjemmel együtt. Egyikünk családjában sincs méhész-felmenő, úgyhogy nulláról kezdtük az egészet. A természet iránti szeretet volt az, amelyik a méhészet felé vezetett bennünket. Kora tavasztól egész késő őszig kint tudunk lenni a szabadban, ez pedig nagyon megragadott minket. Most már ott tartunk, hogy körülbelül 12 éve forgalmazzuk is a termékeinket, 2008–2009 környékén szereztünk ehhez hivatalos engedélyt.

– Mennyi előzetes képzést igényel ez?

– A képzés a kezdés után jött. Először is nagy lelkesedéssel belevágtunk, majd fokozatosan fejleszteni kezdtük a méhészetet. Méhésztanfolyamot végeztem, különböző agrárképzéseket, köztük a debreceni agrármérnöki szakot is. Máskülönben hiába olvas az ember erről és jár tanfolyamokra, a lényeg a tapasztalat, a munka közbeni tanulás.

– Meséljen a méhészetről. Milyen méhei vannak, hány családja van stb.?

– Az, hogy hány család van, szezonfüggő. Tavaly például 150 családom volt, de mikorra beteleltettem őket, már csak 110 volt, mert úgy gondoltam, hogy biztonságosabb, ha a gyengébb családokat egyesítem, úgyhogy most százon fölül jöttem ki a teleltetésből. Én az apis mellifera carpatica méhfajtával dolgozom, amelyik nagyon jól adaptálódott az itteni környezethez, a rövid nyarakhoz és hideg telekhez.

– Hogyan élik túl a telet? Hogyan kell gondoskodni róluk?

– Elsősorban nagyon jó egészségi állapotban kell tartani őket, nagyon jó minőségű táplálékot kell hagyni nekik, mézet és virágport. Nagyon oda kell figyelni a kaptárak megfelelő szigetelésére, össze kell szűkíteni a fészket úgy, hogy azért a szellőzés is jó legyen, hogy ne tudjon lecsapódni a pára, mert az elkezd gombásodni, penészedni. Olyan tél még nem volt, hogy egy-két család ne hulljon el, de ez még elviselhető arány. Beszéltem olyan méhészekkel is, akiknél az állomány 70–80 százaléka is kipusztult.

– Hogyan telik egy átlagos nap egy méhészeten? Mennyire időigényes a munka?

– Azt gondolnánk, hogy a téli időszakban kevesebb a munka, de ilyenkor a műhelymunkával foglalkozunk, ennek a nagy részét a férjem csinálja: a keretek legyártása, összeállítása, a kaptárok javítása, újrafestése, a méhviasz kinyerése – kifőzéssel, préseléssel –, gyertyák készítése, a műléplap kiöntése, amelyik a keretbe kerül. Tavasztól őszig a virágpor begyűjtése, tárolása, szárítása, illetve feldolgozása. Nyár elejétől a végéig a méhkenyér, avagy pasztura kinyerése és szárítása, feldolgozása, különböző fajta mézek kinyerése. Ha nincs megfelelő méhlegelő a környéken, akkor ilyenkor vándoroltatással is, illetve mézelő növények telepítésével is foglalkozunk. Három-öt kilométeres körzetben ők bejárják az egész környéket és a spontán flórából táplálkoznak, vándoroltatás pedig akkor van, ha ez nem mutatkozik elegendően gazdagnak. Emellett a propolisz, a méhpempő begyűjtése, feldolgozása, valamint a méhállomány szaporítása is fontos feladat, és még sorolhatnám.

– Lehet, hogy butaságot kérdezek, de a szomszédokkal nem fordult még elő konfliktus a méhek miatt, nem félnek?

– Nem butaság, az emberek nagyon félnek, ez a félelem pedig szerintem azért van, mert sokan nem ismerik a méhek életmódját. Félnek, szóvá teszik, de nagyjából most mind olyan helyen vannak, ahol a közelben nem igazán vannak szomszédok. Nem csak amiatt igyekeztem őket eldugottabb helyre költöztetni, mert a szomszédok szájától tartanék, hanem azért, mert előfordulnak lopások is, és ezt szeretném elkerülni. Nem egyet-kettőt, hanem sok kaptárat lopnak, és sajnos elég gyakran.

– Hány kiló méz jön össze egy szezon alatt körülbelül?

– Ez évtől függ. Az akác például főhordás szokott lenni, ha jó év van, akkor ez családonként 20–30 kilót jelent, de ez csak az első hordás. Aki vándoroltat, feljebb megy a hegyvidékre, és ott kifog egy későbbi akácot, akkor 10 kilón fölül tud még hordani. Emellett ott a repcekultúra, a gyümölcsfák nektárjai, a tavaszi hordás is tíz kilót dob, ez már körülbelül 50 kiló családonként, és akkor ott van még a nyári virágzás, a napraforgó, a hárs. Egy jó évben körülbelül 60–70 kiló jön össze családonként.

– Mi a szakma legnagyobb kihívása?

– A szakma legnagyobb kihívása szerintem az, hogy a méhállományunk jó egészségnek örvendjen, hogy jó állapotban tudjuk őket tartani, és a populáció megmaradjon. Amióta én méhészkedem, nagyon sokat változott, csökkent például az egyedek száma családon belül és úgy általában is. Az okait nagyon nehéz volna összegezni, nagyon összetett a dolog. Számos tanulmány jelent meg az elmúlt időben a téma kapcsán, ezekben megemlítik az elnéptelenedés szindrómát, amihez sok minden hozzájárul, például az ázsiai méhatka, mely parazita ma már nagyon agresszíven ellenáll mindenféle kezelésnek. A méhek emellett mindenféle sugárzásnak vannak kitéve, ami befolyásolja, zavarja a tájékozódásukat. Emellett a permetezőszerek önkényes használata sem igazán kedvező.

– Tehát valós a veszély, amely miatt féltik a méheket?

– Tavaly október környékén a kinyilvánították hivatalosan is azt, hogy a méhek a legfontosabb élőlények a Földön. Nem mondok újat azzal, hogy a virágos növények beporzásának 70 százalékát a különböző méhfajták végzik, nemcsak a házi méhek, hanem a vadméhek is, és ők sajnos a veszélyeztetett fajok közé lettek sorolva. A méhfajták 90 százaléka már eltűnt a Földről. Az ember azt látja, hogy sok a méhész, sok családot tartanak, Romániában több mint egymillió családot tartanak a hivatalos adatok szerint, de a vadon élő méhek nagy része kipusztult többek között az erdőirtások, a virágos növények hiánya, a spontán flóra elszegényedése miatt.

– Az átlagember hogyan segíthet? Ültessen virágokat?

– Igen-igen. A tudatos élelmiszerfogyasztás is fontos, az, hogy odafigyeljünk arra, mit eszünk és honnan szerezzük be az ételeinket. Próbáljunk helyi termelőktől vásárolni, ne akarjunk a tél közepén is friss dinnyét enni, csökkentsük az egzotikumok vásárlását. Fontos, hogy ne pazaroljunk, hogy óvjuk a környezetet, ültessünk fákat. Az átlagember is tud segíteni, ha odafigyel, hogy kímélje a környezetét, hogy takarékosabban használja a különböző energiaforrások készleteit (áram, fűtés, víz stb.). Kicsi lépésekkel is lehet tenni.

– Helyi termelőként hogy látja, a Bihar megyeiek milyen mértékben támogatják az őstermelőket?

– Azt látom, hogy nagyon szeretik a helyi termékeket, és egyre tudatosabban vásárolnak. Visszajáró vásárlóink vannak, akik nagyon szeretik a vásárokat, például azt, amelyiket az Érmelléki Gazdák Egyesülete szervez. Nagyon sokan jönnek és vásárolnak, a szűkebb körön kívül is mindig jönnek új érdeklődők is.

– Egyébként az akár védjegyének is nevezhető díszes, festett üvegeket is ön készíti?

– Igen. A termék, amit kiadok a kezemből, az elsősorban nekem kell megfeleljen esztétikai szempontból is, ez pedig, ha másoknak is tetszik, nekem is örömöt okoz. Olyankor, amikor éjjelente elpepecselek egy-egy üveggel, amikor megálmodom egy-egy termékcsalád külalakját, nem a profit szokott a szemem előtt lebegni, hanem az, hogy egy kívül-belül tetszetős, minőségi terméket adjak ki a kezeim közül.