Nem jön a Beatrice

2020.02.27. 12:41

Frissítés: Elmarad a Beatrice-koncert

 

FRISSÍTÉS: A vasárnap kiadott, tömegrendezvényekre vonatkozó országos tiltás következtében Nagyváradon elmarad a március 15-re meghirdetett Nagy Feró és a Beatrice koncertje – áll a szervezők által kiküldött közleményben.


 

2020-as eseménynaptárunk első rendezvénye Nagyvárad legnagyobb lélekszámú nemzeti kisebbségének, a magyar közösségnek szól. Nagyvárad Polgármesteri Hivatala és a Nagyvárad és Környéke Turizmusát Népszerűsítő Egyesület (APTOR) március 15-én 20:00 órától a Szent László (Unirii) téren Nagy Feró és a Beatrice koncertjére várja a szórakozni vágyókat. A rendezvény a váradi magyar közösségnek szóló események sorába tartozik. A magyarság három legnagyobb ünnepének egyikét, március 15-ét Nagyváradon is megünnepeljük, városunk azon vezérelve mentén, amely szerint nemzetiségtől és vallástól függetlenül a város minden polgárát egyenlő jogok illetik meg, különös tekintettel a kisebbségek egyenlő jogaira, amelyekért 1848-ban oly sokan adták életüket mindhiába, ám amelyeket Nagyvárad ma előtérbe helyez és tiszteletben tart.

Nagyvárad ma többkultúrájú város, több mint kilenc évszázadon át kialakult értékekkel, ugyanakkor pedig a békés együttélés városa. A rendezvény megszervezésének egyik fő célja kiemelni mindazokat a dolgokat, amelyek összekötnek bennünket, azok helyett, amelyek szétválasztanak, hogy olyan közösségben élhessünk, amely megbecsüli saját sokszínűségét, és méltón ünnepli román, magyar, szlovák és zsidó tagjait egyaránt.

 

Sajtóközlemény

Mihai Jurca, APTOR

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában