Vizsgálat

2024.07.09. 17:28

Bíróságra küldték a gyilkossággal vádolt bűnözői csoportot

Mint portálunkon is többször írtunk róla, hátborzongató eset rázta meg Nagyváradot június 11-én, amikor is egy nő holttestére bukkantak az Oneștilor utcán lévő Prima negyed egyik parkolójában, egy ponyvával fedett utánfutóban. A három gyanúsítottat múlt csütörtökön bíróságra küldték, jelenleg előzetes letartóztatásban vannak.

Forrás: Ebihoreanul

BN-összeállítás

Emberölés és emberölési szándék a vád A. O., R. G. és D. E. ellen. Mindkét esetben kegyetlenséggel elkövetett bűncselekményről van szó, ugyanis a két áldozatot hónapokon keresztül kínozták, éheztették, halállal fenyegették, mindezt azért, mert nem kerestek elegendő pénzt a prostitúcióval. Ha bűnösnek találják őket, akkor 25 év börtönbüntetésre, de akár életfogytiglani szabadságvesztésre is számíthatnak.

Mint arról már beszámoltunk, június 11-én találtak rá egy névtelen bejelentés alapján egy 31 éves nő holttestére az Oneștilor utcán lévő Prima negyed egyik parkolójában, egy ponyvával fedett utánfutóban. el. Szintén a névtelen bejelentés alapján a rendőrök az egyik környékbeli tömbház második emeleti lakásában súlyos állapotban megtalálták az elhunyt nő 28 éves húgát. A csontig soványodott nő egész testén régebbi és újabb bántalmazások nyomai voltak láthatók. A megyei kórház orvosai megállapították, hogy az áldozat füle be volt vágva, a szája korábban cérnával volt összevarrva. A 28 éves nő jelenleg egy olyan szervezet felügyelete alatt van, amely az emberkereskedelem áldozataival foglalkozik, és egy védett házban fogják elhelyezni.

A törvényszéki orvosok boncolási jegyzőkönyvéből kiderült, hogy az elhunyt, a 31 éves érmihályfalvi nő a folyamatos és durva verések következtében vesztette életét. A földre esett nőre rátapostak, eltörték a bordáit és a szegycsontját, ami miatt megrepedt a tüdeje és a lépe, ez belső vérzéshez vezetett, ami végül a halálát okozta. A nő valószínűleg június 8-án, szombaton hunyt el – ismertette Cristian Ardelean, a Bihar megyei ügyészség szóvivője. A holttestet egy bőröndbe tették, és egészen június 10-én reggelig egy Grigore Moisil utcai lakásban tartották. Akkor a bőröndöt ponyvás utánfutóba helyezték, majd azt taxival az Oneștilor utcai parkolóba vontatták, ahol végül is megtalálták, és fény derült a borzalmas gyilkosságra.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában