Nyomozás

2024.06.12. 10:23

FRISSÍTVE | Gyilkossági ügy: őrizetbe vettek három gyanúsítottat, újabb kihallgatások zajlanak

Forrás: ebihoreanul.ro

Erdon-összeállítás

Három személyt vettek 24 órás őrizetbe kedden annak a 31 éves nőnek a meggyilkolása ügyében, akinek a holttestét egy utánfutóba rejtve találták meg Nagyváradon aznap reggel. Őrizetbe került az a férfi, A. O., aki egyébként riasztotta a hatóságokat, hogy kellemetlen szag érződik az utánfutó körül, az élettársa, R. G., és még egy nő, D. E., mindhármukat emberöléssel vádolják. A döntést az ügyészség hozta meg, miután több órán keresztül hallgatták ki őket. 

Cristian Ardelean ügyész, szóvivő nyilatkozata szerint az áldozatot június 6–8. között ölték meg Nagyváradon, egy váradszőllősi (Nufărul) lakásban. Az igazságügyi orvostani intézetben végzett boncolás során megállapították, hogy a nő halálát súlyos fizikai bántalmazás okozta, melyet a három gyanúsított követhetett el. „Fizikailag bántalmazták a nőt, kemény, tompa tárgyakkal ütötték, valamint két tárgy közé szorították. A nyomás hatására belső vérzése lett a tüdő- és lépszakadás miatt, melyet mellkasi- és hasüregi trauma követett, illetve többszörös borda- és szegycsonttörés” – magyarázta Ardelean. Mint arról már beszámoltunk, a nő holttestét egy bőröndbe rejtették, majd az utánfutóba helyezték és homokkal borították be. A vasárnapi nap folyamán az utánfutót átvitték az Oneștilor utcai Prima negyed parkolójába, ahol végül kedden reggel fedezték fel.

Forrás: ebihoreanul.ro

A kihallgatások során egyébként csak R. G. adott nyilatkozatot, a férfi és D. E. éltek a hallgatás jogával. Az ügyészség azonban úgy döntött, hogy szerda reggel kilenc órakor A. O.-t átvezetik a székhelyükre, hogy tájékoztassák alperesi státuszáról és lehetőséget kapjon arra, hogy nyilatkozatot tegyen. A helyi sajtó is kiment a helyszínre, a férfi igyekezett a pólójával eltakarni az arcát, s nem válaszolt a kérdésekre. A kihallgatás végeztével a másik két vádlottat is az ügyészségre kísérték. A kihallgatások zárt ajtók mögött zajlottak.

Időközben zajlik a vizsgálat az áldozat 25 éves lánytestvérének ügyében is, akit súlyosan alultáplált állapotban, összeverve és dehidratáltan találtak meg az Oneștilor utcai Prima negyed egyik tömbházlakásában. A nőt a Bihar Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházba szállították, jelenleg az intenzív osztályon kezelik. Egyébként az őrizetbe vett személyek ugyanebben a lakásban tartózkodtak, a rendőrök onnan vezették el őket a Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság székhelyére. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában