2024.05.28. 06:53
FRISSÍTVE | Négyen vesztették életüket a kedd reggeli balesetben

Forrás: ISU
Erdon-összeállítás
Frissítés, 11.00 óra:
A személyautót egy 39 éves belényesirtási (Lazuri de Beiuș) férfi vezette, Élesd irányából Nagyvárad felé haladt, majd - egyelőre ismeretlen okok miatt - elveszítette az uralmát a jármű irányítása felett, átsodródott az ellenkező menetirányú sávra és frontálisan ütközött egy teherautóval - szerepel a rendőrség közleményében. A teherautót egy 27 éves Hargita megyei férfi vezette. A rendőrség közleménye szerint a személyautó vezetője, a 39 éves férfi elhunyt, valamint további három személy is, akik a személyautóban utaztak, ők 15, 17 és 19 évesek voltak.
A teherautó sofőrje nem volt ittas állapotban.
A forgalom 9.20 óra körül állt helyre az érintett útszakaszon. Az ügyben további vizsgálat zajlik.
*
Frissítés, 8.06 óra:
A Körösök Katasztrófavédelmi Felügyelőség szóvivője, Camelia Roșca 8.06 órai nyilatkozata szerint a negyedik áldozat újraélesztési kísérlete is sikertelen volt. Mind a négy áldozat, három férfi és egy kiskorú elhunyt.
*
Súlyos közúti baleset történt május 28-án, kedd reggel az 1-es jelzésű országúton, Pusztaújlakon, egy személyautó és egy teherautó ütközött össze. A balesetet az 112-es hívószámon 6.33 órakor jelentették be. A bejelentő elmondta, hogy a személyautóban utazó személyek eszméletüket vesztették és be vannak szorulva a járműbe. A helyszínre öt csapat katonai tűzoltó ment ki, többek között műszaki mentésre alkalmas járművel, súlyos sérült szállítására alkalmas mentőautóval, emellett pedig két csapat is a megyei mentőszolgálattól. A helyszínre érkezés után megkezdték a négy áldozat kimentését, majd elkezdték az újraélesztésüket. Három áldozat esetében az újraélesztési kísérlet sikertelen volt. A negyedik személy újraélesztése még zajlik – jelentette a Körösök Katasztrófavédelmi Felügyelőség szóvivője, Camelia Roșca 7.37 órakor.
A rendőrségi szóvivő nyilatkozata szerint mind a három elhunyt személy a személyautóban utazott.
A forgalom az adott útszakaszon le van zárva, a járműveket rendőrök terelik el a 108I jelzésű megyei úton Cécke felé.
A baleset körülményeit még vizsgálják.
Cikkünk frissül...
