2023.06.06. 18:06
Kevesebb baleset volt, de nem pihentek a belügyisek
A gyermeknapi és ortodox pünkösdi hosszú hétvégén 44 százalékkal kevesebb közlekedési baleset történt Romániában, mint tavaly ugyanebben az időszakban – közölte kedden Monica Dajbog belügyminisztériumi szóvivő.
Forrás: ISU
BN/Agerpres
A balesetben elhunytak száma 30 százalékkal, a súlyos sérülteké 47 százalékkal volt kisebb, mint egy évvel korábban. A szóvivő beszámolt arról is, hogy mintegy 23.500 belügyi alkalmazott teljesített szolgálatot az elmúlt napokban, köztük 1500 közlekedési rendőr, akik mintegy 300 sebességmérő készüléket és alkoholszondát vetettek be az ellenőrzések során. A vizsgált időszakban 4200 gépjárművezetői engedélyt vont be a rendőrség, ebből 34-et kábítószer vagy más tiltott szer hatása alatt történő vezetés miatt. Emellett elvették 1561 jármű forgalmi engedélyét. A belügyi szerveknek összesen több mint 17 ezer bevetésük volt, a katasztrófavédelmi egységeket 8800 esethez riasztották – ebből 320 tűzeset volt – mintegy 7200 alkalommal pedig sürgősségi egészségügyi ellátásra volt szükség. A rendőrök és a csendőrök 905 személyt értek tetten bűncselekmény elkövetése közben, és hozzávetőlegesen 59 ezer bírságot szabtak ki, összesen 22,5 millió lej értékben. Az erőszakos bűncselekmények száma 13,8 százalékkal csökkent tavalyhoz képest. Az esőzések, viharok és áradások 16 megye 78 településén okoztak károkat. A katonai tűzoltóknak házakból, udvarokból kellett kiszivattyúzniuk a vizet, a vihar által kidöntött és az úttestre, parkoló autókra zuhant fákat kellett eltakarítaniuk, egy esetben pedig azért volt szükség a közbelépésükre, mert egy tömbház tetőzetét lesodorta a viharos erejű szél. A belügyi egységek 165 személyt helyeztek biztonságba – közölte még Monica Dajbog.
Megyei szinten
Bihar megyében több mint 900 rendőr végzett ellenőrzéseket és feleltek a lakosok biztonságáért, közel 700 büntetést osztottak ki közúti kihágásokért, és elvettek 90 jogosítványt is. Június 1–5. között egyébként összesen 1110 bírságot osztottak ki, az ezekből befolyt összeg 521.842 lej.
Ami a közúti kihágásokat illeti: 677 bírságot osztottak ki, az ezekből befolyt összeg 305.825 lej, ebből 389-et gyorshajtás miatt adtak és 102-t a biztonsági öv használatának elmulasztásáért. Elvettek továbbá 90 jogosítványt, ebből 28-at gyorshajtásért, 20-at ittas, hármat kábítószer hatása alatt való vezetésért, 19-et szabálytalan előzésért és 20-at egyéb kihágásokért. Elvettek továbbá 33 forgalmi engedélyt is.
Gyorshajtások
Az 1-es jelzésű országúton, Örvénden (Urvind) vasárnap elfogtak egy 40 éves nagyváradi férfit, aki 162 km/órás sebességgel vezetett egy személyautót, az ott megengedett maximális sebesség 100 km/óra. Szintén aznap Nagyváradon egy 40 éves Kolozs megyei férfit fogtak el, aki 114 km/órával vezetett egy személyautót. Nagyváradon aznap egy 22 éves helyi férfit is elfogtak, aki 113 km/órás sebességgel vezetett egy személygépkocsit. Azoknak, akik 50 km/órával meghaladták a megengedett sebességet, felfüggesztették a jogosítványukat 90 napra és büntetőpontokat is kaptak.
Jogosítvány nélkül
Szombat este 20.50 órakor Érmihályfalván egy 42 éves helyi férfi egy személyautóval haladt, majd egy parkoló járműnek ütközött, ezután folytatta az útját egy helyi ingatlanig. Személyi sérülés nem történt. A 42 éves férfi jogosítványát előzőleg bevonták, az alkoholszintmérést pedig elutasította. A férfit 24 órás előzetes letartóztatásba helyezték, az ügyben további vizsgálat folyik. Vasárnap Talpason (Talpoș) egy 18 éves helyi fiatalembert fogtak el, aki jogosítvány nélkül vezetett egy személyautót. Szintén aznap Csékehodoson (Ogești) egy 49 éves helyi férfi is jogosítvány nélkül vezetett egy személyautót. Szintén aznap Mezőbikácson (Bicaci) egy 40 éves körösgyéresi (Girișu de Criș) férfi vezetett jogosítvány nélkül egy autót. Szombaton egy 38 éves Brassó megyei nőt fogtak el, aki egy ATV-t vezetett jogosítvány nélkül Kardón (Cordău). Mindegyik személy ellen eljárás indult.
Bedrogozva, ittasan
A rendőrség elfogott vasárnap hajnalban 4.10 órakor Biharsályiban (Șauaieu) egy 36 éves biharszentandrási férfit, aki bedrogozva vezetett egy személyautót. A helyszínen végzett drogteszt eredménye pozitív lett. Eljárás indult ellene. Szombat este 19.40 órakor Érmihályfalván egy 58 éves helyi nőt is elfogtak, aki ittasan vezetett egy személyautót, a légalkoholszintje 0,64 mg/l volt. Hétfő reggel Pusztaújlakon (Uileacu de Criș) egy 23 éves nagyváradi fiatalembert fogtak el ittasan a volánnál, a légalkoholszintje 0,52 mg/l volt. Hétfő délután Bisztraterebesen (Chiribiș) egy 60 éves helyi férfit is elfogtak ittasan vezetni egy olyan motort, mely nincs forgalomba íratva. A férfi légalkoholszintje 0,44 mg/l volt. Mindegyik személy ellen eljárás indult.
Hamis rendszámmal
Érkörtvélyesen (Curtuișeni) fogott el a rendőrség hétfőn egy 25 éves Szatmár megyei nőt, aki egy hamis rendszámmal felszerelt személyautót vezetett. A jármű nincs forgalomba íratva. Eljárás indult az ügyben.
Bevetésen a tűzoltók
Az említett öt napban a Bihar megyei katonai tűzoltók 186 bevetésen vettek részt, ebből 168 alkalommal a rohammentősök és 18 alkalommal tűzoltók szálltak ki. A rohammentősöket összesen 15 közúti balesethez riasztották és egy repülőbalesethez, mely utóbbiról már beszámoltunk lapunkban. A katonai tűzoltókat továbbá tűzesetekhez riasztották, valamint megmentettek két személyt, akik otthonukban szorultak segítségére.
A Körösök Katasztrófavédelmi Felügyelőség keddi közleményében néhány esetről részletesebben beszámolt. Csütörtökön, szombaton és vasárnap a szalárdi, székelyhídi és nagyváradi tűzoltók tarlótüzekhez és száraz növényzeten kialakult tűzesetekhez szálltak ki Szalárdra, Asszonyvásárára és Fugyiba. Szombaton továbbá Vasaskőfalván kigyulladt egy ól, a tüzet egy feszültség alatt hagyott elektromos eszköz okozhatta. Elégett a tető, valamint elpusztult a tűzben két kecske és 25 csirke, továbbá leégett 10 bála lucerna és egy csűr. Szintén szombaton a nagyváradi tűzoltók a Constantin Noica utcára szálltak ki, ahol egy ház előszobája gyulladt ki egy elektromos tartály meghibásodása miatt. A tüzet hamar lokalizálták, így az nem terjedt tovább az ingatlan többi helyiségére, csupán a tartály égett le. Hétfőn Hegyközpályiba szálltak ki a tűzoltók, ugyanis kigyulladt egy ház tetője. A tüzet egy meghibásodott elektromos vezeték okozhatta. Leégett a tetőszerkezet fából készült része, körülbelül négy négyzetméteren.
Ami a mentőakciókat illeti: vasárnap a 2-es osztagú tűzoltók Nagyváradon szálltak ki, ahol egy tömbház harmadik emeleti lakásában lett rosszul a tulajdonos. A tűzoltók egy létra segítségével jutottak fel a harmadik emeletre, s megmentették a beteget, aki eszméletén volt. Szintén aznap hasonló akcióban volt részük az érmihályfalvi tűzoltóknak, akik egy 60 éves férfit mentettek meg, aki elesett az otthonában. A férfit a helyszínen ellátták, a kórházba szállítást elutasította.