Gyilkosság

2022.07.08. 08:33

Újabb részletek derültek ki Venkli István meggyilkolásának ügyében

BN-összeállítás

Tart a nyomozás az érsemjéni Venkli István meggyilkolásának ügyében, a Bihar Megyei Törvényszéki Ügyészség a hét elején újabb részleteket közölt a sajtóval. Ahogy lapunkban is beszámoltunk róla, a Bihar megyében közismert mulatós zenészt a felesége, V. T. , és annak szeretője, Venkli unokatestvére, R. A. ölette meg. Az ügyészség közleménye szerint nem csupán a két nő titkos szeretői kapcsolata volt az oka a gyilkosságnak, hanem az is, hogy V. T.-t annyira idegesítette, hogy férje ragaszkodott az intim együttlétekhez, hogy R. A.-val együtt úgy döntöttek, erőszakos úton szabadulnak meg tőle.

Már nyilvános információ az is, hogy a két nő egy 49 éves, ismert érmihályfalvi bűnözőnek, N. J.-nek fizetett 40 ezer lejt, hogy öljék meg a férfit, ami be is következett nem sokkal karácsony előtt. December 18-án este R. A. Venkli Istvánt egy Barantó melletti mezőre csalta, ahol N. J. egy fejszével három ütést mért a fejére, majd R. A.-val együtt többször is mellkason és hason szúrták az áldozatot, mely sérülések együttesen a férfi halálát okozták. Ezután R. A. személyautójával a holttestet egy Érmihályfalva melletti mezőre vitték, ahol eltemették. 
Jelenleg mindhárom személy előzetes letartóztatásban van. Az ügyészség közleményéből kiderül, hogy a 37 éves R. A.-t családon belüli erőszak (gyilkosság) vádjával, a 41 éves V. T.-t családon belüli erőszakban (gyilkosságban) való bűnrészesség vádjával, a 49 éves N. J.-t pedig gyilkosság vádjával állítják bíróság elé.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!