Visszatekintés

2024.01.05. 13:20

Sikeres évet tudhat maga mögött a Magyar Állami Népi Együttes

Sűrű évet zárt 2023-ban a Magyar Állami Népi Együttes. Bemutatók, turnék szerepeltek a palettán.

MW

Sikeres évet tudhat maga mögött a Magyar Állami Népi Együttes

Fotó: Dusa Gábor

„Lehet, hogy dicsekvésnek tűnik, de mint általában, tavaly is kiváló és emlékezetes évet zárhattunk. Jóllehet, nem ünnepeltünk kerek évfordulót, s igazán különleges események sem történtek velünk, mégis egy művészeti együttes mindennapjainak számos fontos szegmensére, – mint bemutatók, felújítások, országon belüli és Kárpát-medencei turnék – szívesen emlékezünk” – kezdte a visszatekintést Mihályi Gábor.

Az együttesvezető elmondta, felújították a talán legkedvesebb előadását, a Hajnali holdat, ami az édesanyja élettörténete is egyben. Utolsó éveit vele tölthette, és szüléje csak mesélte a végeláthatatlan történeteit, a magyar asszonyok sorsának momentumait. Több mint fél évtizede állította színpadra, de úgy tűnik, aktualitásából semmit sem veszített, a női léleknek, a nők életciklusainak lírai bemutatása. Azért is különleges ez az előadás, mert az együttes női tánckara gyakorlatilag végigtáncolja, verseli, énekli.

Mihályi Gábor együttesvezető
Fotó: Csibi Szilvia

Szeptemberben mutatta be az együttes a Nagyvárosi Vándorok című tánckoncertjét. Különleges produkció: a társulat az utolsó Magyarországon, ahol a cigányzenének még megvan a respektje. Ennek alapja, hogy kiváló cigányzenészek dolgoznak a zenekarukban.

„Vezetőjük Radics Ferenc volt az előadás szerkesztője, s mintegy természetes és szükségszerű folyamatként egyik tehetséges fiatal táncosomra, tanítványomra, Farkas Máté rendező-koreográfusra bíztam a színpadra állítást. A siker olyannyira egyértelmű, hogy a következő, februári előadást is táblás ház mellett játsszuk” – mondta Mihályi Gábor.

A Magyar Állami Népi Együttes számára fontos volt a Kárpát-medencei megjelenésük, ennek szellemében novemberben egy hat előadásos turnén vettek részt Erdélyben, javarészt Székelyföldön. Két előadással, a Hajnali holddal és a Kolozsvári piactéren produkcióval léptek színpadra. Az is különlegessége volt ennek a vendégjátéknak, hogy ekkor Sepsiszentgyörgyön rendezték meg a XXXIII. Népzene- és Néptánctalálkozót, s ennek a jeles eseménynek lehettek díszvendége.

Egy egzotikus utazást azért kiemelnék, a társulat a Magyar Rapszódia című összeállításával – szintén, mint díszvendég – a kínai Langfang Fesztiválon lépett fel két alkalommal. Az ötmilliós „kisváros” mintegy kétszáz kilométerre esik a fővárostól. Szívet melengető volt, hogy a Selyemút Nemzetközi Központ mintegy kétezer fős nézőtere mindkét alkalommal megtelt, s a közönség hangos ovációval fogadta bemutatónkat

– büszkélkedett Mihályi Gábor.

Bemutatók és turnék szerepeltek az elmúlt év palettáján
Fotó: Csibi Szilvia

Az együttesvezető egy fontos kezdeményezésükről is beszámolt: „A drámapedagógiai nevelés keretében a döntően gimnazistákból álló fiatalokat szólíthattuk meg, akik talán nincsenek közel a hagyományos kultúrához, de nyitottak és érdeklődők, s ha megfelelő módszerekkel ismertetjük meg velük a mi sajátos néptánc világunkat, akkor ez megérintheti őket. Ehhez viszont szakembereket kellett bevonnunk, akikkel szoros munkakapcsolat alakult ki. Háromlépcsős folyamat volt: az osztályokban az együttes táncosai helyzeteket alakítottak ki a fiatalokkal, ami már rávezetett az előadásra. Ezt követően megnézték a Szarvasének című produkciót, majd egy utófeldolgozó beszélgetéssel mélyítettük el a látottak élményét.”

Január 6-án a Magyar Állami Népi Együttes újév köszöntőjével lép fel a Müpában. Az előadás középpontjában a család áll.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!