Középkori újrajátszók

2021.12.10. 12:56

Ha kunokat akar, kunokat fog kapni – izgalmas témát mutat be a Hír TV Vetítő (videó)

Egy ismeretlen világra nyit kaput a film a nem szakértő nagyközönség számára.

Mint arról már több cikkben is (ITT és ITT elérhető) beszámoltunk olvasóinknak, különleges dokumentumfilm készült el A HON Alapítvány produkciójában, az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával.

Az ország egész területéről mutatják be a középkori életmód rekonstrukcióval foglalkozó csoportokat. A hadi jelenteket újrajátszók mellett kézművesek és zenészek is szerepelnek a referencia értékű dokumentumfilmben. A dramatizált jeleneteket is bemutató filmet a középkori lovagkirály, Szent László legendáira fűzték föl, amelyek szereplői szintén a hagyományőrzők.

A film teljes, 73 perces rendezői változata, amihez kapcsolható angol nyelvű felirat is van, már több mint 13 700 megtekintésnél tart a népszerű videómegosztó felületen.

December 10-én szombaton 11 órától az 53 perces tévébe szánt változatot a Hír TV Vetítő című műsora is bemutatja, ismétlésben pedig éjjel 2 órától.

Borítókép: RegnumFest / jelenet a filmből 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában