Zenélő Magyarország

2020.07.02. 13:06

Meglepetéskoncerteket adnak az egész országban a Magyar Rádió művészei

Folytatódik a Zenélő Magyarország programsorozat, amelynek keretében a Magyar Rádió Művészeti Együttesei (MRME) az egész országban meglepetéskoncertekkel készülnek. A szabadtéri turné keretében pénteken a fővárosban koncerteznek a művészek, majd a hétvégén több település lakóit is megörvendeztetik muzsikájukkal.

Forrás: Shutterstock

Oláh Vilmos hegedűművész, a Magyar Rádió zenekarainak koncertmestere az M1 aktuális csatorna csütörtöki műsorában elmondta: pénteken a budapesti Akváriumban a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának fúvósai lépnek fel, a főváros után pedig vidéki helyszíneken koncerteznek a Magyar Rádió Művészeti Együttesei.

A szabadtéri turné keretében három kamarazenekar és egy kórus járja az országot.

A koncertmester beszámolt arról, hogy a múlt héten a Balaton környékén, Észak-Magyarországon és az ország közepén léptek fel a kamarazenei formációk.

Hozzátette: ezúttal annyi változik csak, hogy a Magyar Rádió Gyermekkórusa nem vesz részt az előadásokon.

Beszélt arról is, hogy a művészek hónapokig bezárva gyakoroltak, ezért nekik is nagy élmény volt közönség előtt játszani, a koncerteken óriási energiák szabadultak fel.

Oláh Vilmos hozzátette:

az együttesek célja, hogy a lehető legszélesebb palettáját mutassák be a komolyzenének országszerte.

Az ingyenes meglepetéskoncerteken Mendelssohn, Mozart, Bach és Telemann művei szólalnak majd meg. A Pad Zoltán vezette énekkar pedig Vajda-, Kodály-, Bartók- és Mendelssohn-műveket ad elő.

A koncertmester beszélt arról is, hogy

bizakodással tekintenek a jövőbe, több külföldi vendég is szerepel a következő évad koncertjein.

A 2020/21-as évadra meghirdetett bérletek közül megemlítette, hogy Vásáry Tamás legújabb koncertsorozata Mozart életművét helyezi középpontba, Kovács János a magyar közönség előtt eddig ismeretlen műveket fog vezényelni, a Mátyás-templomban pedig ezúttal is szakrális művek csendülnek fel.

A koncerteknek ezúttal is a Zeneakadémia, a Müpa, a Mátyás-templom és a Pesti Vigadó ad otthont. A koncertmester reményei szerint az elmaradt külföldi koncerteket is hamarosan pótolni tudják majd.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában