Krimi

2024.09.19. 11:03

Dráma az osztálykiránduláson: két diáklányt halálra gázolt egy autó

Érthetetlen baleset történt: az osztálykirándulók közé hajtott egy autós, feltehetően rosszul lett a sofőr. Két fiatal lány meghalt.

MW

Két tinédzser halt meg Olaszországban az osztálykiránduláson

Forrás: Shutterstock

Fotó: vmargineanu

A halálos kimenetelű közúti baleset a toszkán tengerparton lévő Lido di Camaiore üdülőhelyen történt. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit – írja a Merkur nyomán a Magyar Nemzet.

A portál szerint a tengerparti idill a két észak-rajna–vesztfáliai diáklány számára végzetes estébe torkollt, amikor az iskolai kiránduláson lévő csoportjukba eddig tisztázatlan okokból belehajtott egy autó.

A baleset este 7 óra körül történt, amikor egy 44 éves nő két piros lámpán is áthajtott, és elvesztette uralmát autója felett. A sofőr, aki a rendőrség szerint brazil származású, először a két német diáklányt, majd más gyalogosokat is elütött. A jármű csak azután állt meg, hogy több parkoló autónak ütközött.

A tragikus balesetben egy 18 és egy 19 éves diáklány a helyszínen meghalt. Összesen hét ember sérült meg, köztük az autó vezetője is.

Marcello Pierucci polgármester szerint az egyik sérült, egy 60 év körüli nő életveszélyben van, őt helikopterrel szállították egy pisai kórházba. A többi sérültet a régió kórházaiba szállították.

Valószínűleg rosszul lett

A rendőrség letartóztatta a sofőrt és toxikológiai vizsgálatokat is végeztek, hogy megállapítsák, esetleg alkohol vagy kábítószer hatása alatt állt-e. A La Nazione című napilap szerint a legvalószínűbb, hogy a sofőr rosszul lett.

A helyi polgármester megdöbbenésének adott hangot a tragikus eset kapcsán. Lido di Camaiore egy közkedvelt toszkánai tengerparti városka, amely a forgalom elől elzárt tengerparti sétányáról ismert. A baleset azonban néhány száz méterrel arrébb, a város központjában történt.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!