2024.06.10. 14:45
Kiderült, mire számíthat VV Fanni gyilkosa, ha valóban előkerül a holttest
Egyelőre még folyamatban van az ajkai tóban talált emberi csontok genetikai vizsgálata, de Lichy József VV Fanni családjának ügyvédje elmondta, hogy mit változtathat az ügyön, ha kiderül, hogy valóban Fanni maradványai kerültek elő.
Forrás: Bors
Az egykori valóságshow szereplő VV Fanni, azaz Novozánszki Fanni 2017-ben tűnt el, de a holttestét azóta sem találták meg. A 24 éves lány utoljára egy kamerafelvételen volt látható, ahol B. László cipeli ájultan, egy budapesti garázsban. A férfi nyereségvágyból megtámadta és feltételezhetően meg is ölte Fannit. Lászlót 2023-ban 20 év letöltendő börtönbüntetésre ítélték. Bár Fanni maradványai eddig nem kerültek elő, most egy reménysugár csillant a család és Dr. Lichy József ügyvéd számára, hiszen a május elején Ajkán megtalált csontok, még akár a lányé is lehetnek..Az ügyvéd Bochkor Gáboréknak mondta el a részleteket a rádióban, azzal kapcsolatban, hogy milyen változást hozhat az ügyben, ha kiderül, hogy azok valóban Fanni csontjai.
Novozánszki Fannit ugyan idén hivatalosan is halottnak nyilvánították, annak ellenére, hogy a földi maradványai nem kerültek elő, a család továbbra is reménykedik, hogy sikerül megtalálni és méltóképpen búcsút vehetnek tőle.
Így amikor májusban az ajkai csónakázó tóban csont maradványokat találtak, arra mindannyian felkapták a fejüket, hiszen az ügyben elítélt B. Lászlót Siófokon tartóztatták le 2017-ben így van rá esély, hogy nem a Dunában hanem a Veszprém vármegyei tóban tüntette el a holttestet - írja a Bors.
VV Fanni családja reménykedik, hogy elbúcsúzhatnak
Dr. Lichy József szeretné, ha a család végre megnyugvásra lelhetne az ügyben, így reménykedik, hogy valóban Fannira találtak rá:
Ezek csontváz maradványok tulajdonképpen, tehát olyasvalakié lehetnek, aki hosszú ideje benne van már abban a tóban.
Ugyan jogügyi szempontból Fanni ügye egy lezárt ügynek tekintendő, de különösképpen az édesanyjában, sőt még bennem is valamilyen különös reménykedésféle maradt fenn, hogy hátha mégis előkerül az a lány valahonnan. És itt jött az ajkai tó esete. Mert
mindig, amikor vízből kerül elő valamilyen maradvány felkapjuk a fejünket, mert az elítélt is azon bukott meg a hazugságvizsgálaton, hogy a vízbe tette a lány holttestét.
Az ügyvéd azt is elmondta, hozhat-e bármilyen változást B. László számára, ha sikerül azonosítani a testet:
Nem hiszem, hogy ez megváltoztathatná az ítéletet, mert maga az emberölési cselekmény, akkor válik befejezetté, amikor a lánynak az életét kioltják. Az pedig a bírósági megállapítás szerint már akkor megtörtént, amikor a mélygarázsban cipeli a lánynak az alélt testét, mert ez bizonyos körülmények miatt holtában kellett, hogy történjen.
Az utócselekmény, hogy ő hova tünteti el a lánynak a holttestét, a Dunába-e vagy netalán az ajkai tóba, vagy esetleg Siófok környékén a nádasokba, ez már tulajdonképpen hivatalos nevén büntetlen utócselekmény. Ennek annyiban van jelentősége, hogy tényleg meg lehetne találni Fanni földi maradványait.
Kérdéses mióta vannak a tóban a csontok
A Bochkor hallgatói közül sokan azt találták furcsának, hogy az ajkai tavat az elmúlt egy-két évben már lecsapolták és tisztították, így a maradványoknak akkor már elő kellett volna kerülnie. Erre a jogász sem tudja a választ, de szinte biztos benne, hogy a test nem a közelmúltban kerülhetett oda:
Mivel most koponya meg csontok kerültek elő, akkor annak már benne kellett lennie a lecsapoláskor is. A csónakázó tó egy állóvíz, szóval, aki csontvázként kerül elő onnan, az csak olyan lehet, aki hosszú évek óta benne van. Én is nehezen tudom elképzelni, hogy egy tótisztítás során ez nem került elő, de a tény az tény. És
szerintem nyilvánvalóan bűncselekmény áldozata kellett legyen az illető, hiszen ha nem lett volna lesúlyozva, akkor melegebb időben a vízben a felszínre jön a holttest és sokkal hamarabb megtalálják.
Krimi
- Mindenki halálra rémült: kapuba csapódott a száguldó sofőr (videó)
- A zebrán ütöttek el egy fiút Székesfehérváron, a gázoló elmenekült
- Milliárdokat érhet: 84 év után az FBI találta meg a magyar család elveszett Monet festményét
- Elárulta a szakértő, hibázott-e Sallai Nóra a szörnyű baleset előtt (videó)
- 14 éves bérgyilkosra csapott le a rendőrség