Sikeres a gazdasági védvonal

2023.01.27. 10:00

Soha nem dolgoztak annyian Magyarországon, mint 2022-ben!

Továbbra is történelmi magasságokban a foglalkoztatottság.

MTI

Illusztráció

Forrás: Shutterstock

A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 2022 decemberében is meghaladta a 4,7 milliót a foglalkoztatottak száma. Ezzel már hetedik hónapja ér el történelmi magasságokat a foglalkoztatottak száma

– írta a legfrissebb adatokhoz fűzött kommentárjában a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM).

Eközben 2022-ben a munkanélküliség összességében csökkent, 3,6 százalékot tett ki, ami 19 ezer fővel, azaz 0,4 százalékponttal volt kevesebb, mint 2021-ben. Külön kiemelhető eredmény, hogy tavaly a fiatalok munkanélkülisége jelentősen mérséklődött, 13,5 százalékról 10,6 százalékra.

A Gazdaságfejlesztési Minisztérium értékelése szerint a munkaerőpiaci folyamatok visszaigazolják a kormány célzott gazdaságpolitikai intézkedéseit, hiszen 2022-ben a háború és a szankciók sújtotta nehéz körülmények ellenére is sikerült megvédeni a teljes foglalkoztatottságot, így a családokat.

Annak érdekében azonban, hogy 2023-ban kivédjük a recessziót és megőrizzük a teljes foglalkoztatottságot, tovább kell erősíteni a gazdaság válságállóságát és versenyképességét.

Ezért indítja el a kormány 700 milliárdos kerettel 2023 februárjától a Baross Gábor újraiparosítási hitelprogramot, amellyel már 3000 milliárd forintnyi, azaz a GDP 4 százalékának megfelelő olcsó finanszírozási forrást biztosít a vállalatok számára, a kitermelhetetlenül magas kamatkörnyezetben is

– olvasható a tárca közleményében.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában