Megmentésre kérték kölcsön az Arany-relikviákat

A budapesti Országos Széchényi Könyvtár menti meg a nagyszalontai Arany János-kéziratokat, a Petőfi Irodalmi Múzeum pedig megfelelő tárolást biztosító raktárat alakít ki a dokumentumok számára. Mindeközben megújul az állandó kiállítás is.

Csütörtökön kora délután Budapestről Nagyszalontára utazva rövid ideig nagyváradi szerkesztőségünkbe is betért dr. Boka László irodalomtörténész, az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) tudományos igazgatója, valamint két munkatársa, Tóth Zsuzsanna, az OSZK szakrestaurátora, valamint dr. Rózsafalvi Zsuzsanna, a nemzeti könyvtár kézirattárának 19. századért felelős irodalmi szakreferense, hogy beszámoljanak a nagyszalontai Arany-dokumentumok mentési, restaurálási akciójáról. Boka László, aki maga is nagyváradi születésű, elöljáróban emlékeztetett arra, hogy az Arany bicentenárium kapcsán létrejött szakmai emlékbizottságban, amelynek – Lovász Lászlónak, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnökének a felkérésére – ő is tagja volt, vetette fel azt, hogy Arany János születésének 200. évfordulóján az igényes és érdekes országos rendezvénysorozatok mellett mégiscsak elsődleges lenne, hogy restaurálják a nagyszalontai Csonka toronyban őrzött, hányatott sorsú Arany János-dokumentumokat. E bizottságban – melynek tagja volt a szalontai Arany Művelődési Egyesület képviseletében Patócs Júlia is, illetve még Csorba Csilla, a Petőfi Irodalmi Múzeum korábbi főigazgatója – fogalmazódott meg, hogy a tárgyi relikviákat és a dokumentumokat végre szakszerűen restaurálják, s ezáltal biztosítsák azok fennmaradását a jövő generációinak. „Abban állapodtunk meg akkor, hogy a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) szakemberei fogják a muzeális munkát elvégezni, az OSZK pedig a mintegy négyezer tételből álló nagyszalontai dokumentum-együttest restaurálja. Ennek az anyagnak a nagy része könyv, az állomány legértékesebb részét azonban az a kézirat-állomány jelenti, amit mi most, egy éves előkészítő munka és adminisztratív harcok után sikerül átvigyünk Budapestre, hogy végre elkezdjük a restaurálást” – fogalmazott. Később a magyar kormányzat úgy döntött, hogy közel négy milliárd forintnyi támogatással egy új, szűkebb Bizottság révén támogatja az Emlékévet és annak programjait, de szerencsére ebben is sikerült kiemelten kezelni, ébren tartani a nagyszalontai ügyet, hiszen az Arany-hagyatékkal büszkélkedő fontosabb intézmények – pl. MTA Kézirattára, OSZK Kézirattára, Nagykőrös és Nagyszalonta – közül a történelmi okok miatt is egyértelműen az utóbbiban küzdenek leginkább forrás- és szakemberhiánnyal. Akkor már arról is egyeztethetett a két említett intézmény, hogy a Csonka torony felújításával párhuzamosan megújuljon a teljes állandó kiállítás is.

Siralmas állapotok

Boka László elárulta, hogy ő és Csorba Csilla tizenegy magyarországi szakrestaurátor társaságában már 2017. januárban ellátogattak Nagyszalontára, ahol, mint kifejezte, sajnos „siralmas állapotokkal találkoztak.” A helyi Egyesület segítségével a két intézmény azonnal munkához akart volna látni a papírdokumentumok, a festmények, a bútorok és egyéb relikviák restaurálása végett, hiszen akkor még a tavaly márciusi bicentenáriumi Arany-évforduló előtt álltak, csakhogy a munka elkezdését több tényező is nehezítette. Egyrészt az utóbbi évtizedekben a helyi állandó emlékkiállítás vészesen rossz állapotba került a nem megfelelő körülmények miatt. Elég csak arra gondolni – ecsetelte az igazgató –, hogy mindmostanáig a Csonka toronyban nem volt semmilyen fűtés, még temperáló fűtés sem, ami legalább egy minimális biztonságot nyújtott volna az ottani műtárgyaknak. Arra a kérdésünkre: hogyan lehetséges ez, Boka László elmondta: „A múzeummá alakított torony négy szintje sosem volt a múzeumi sztenderdeknek megfelelően átalakítva, fűtést például oda sosem terveztek, 1989 előtt azonban sokak lelkes munkája, így pl. Dánielisz Endréé, segített a mostoha körülmények ellenére is. A szakértelem hiánya és az erodálódás sajnálatosan inkább az utóbbi évtizedekre jellemző, amikor a helyiek komoly forráshiánnyal is küszködtek. A dokumentumok szerencsére egy külön raktárhelyiségben kaptak helyet régen is, azok korábban sem képezték a tárlat részét, azokat elsődlegesen kutatók vették kézbe, már amikor tehették. Mindenesetre minket is megleptek az állapotok, elsődlegesen a tárolási, raktározási körülmények.” Mint kifejtette: „korábban nem volt még olyan digitális technika sem, amely révén az anyagról megfelelő másolatokat és nagyításokat készíthessenek, s ezáltal is kíméljék az eredetiek kézbevételét, fotózását. Kevesen tudják, hogy Arany Jánosnak például saját vízjeles papírja is volt, igaz, még nem a nagyszalontai időszakában.”

Hiátusok és bürokrácia

Másrészt nagymértékben késleltette a mentőakció elkezdését az is, hogy a helyi anyagnak nem volt a mai elvárásoknak megfelelő szakmai leírása. „Mindent tételesen kézbe kellett venni, a restaurálás előkészítésesképpen munkatársaim az én irányításommal előbb szakszerűen leírták, lefordították s a mai romániai múzeumi rendszernek megfelelően számítógépes adatbázisba szervezték az anyagot, tavaly augusztusban lefotóztuk azokat, ezek hiányában ugyanis el sem lehetett indítani az ún. ideiglenes kiviteli kérelmet, ami szintén nem egy rövid procedúra. A ’kölcsönzésre’ Bukarest kell, hogy megadja a végső engedélyt, olyan ez az egész, mintha egy kiállításra kérnénk legalábbis kölcsön az anyagot, s nem mi segítenénk ezúttal azok megmentését. Ezzel gyakorlatilag elment közel háromnegyed év…” Mint kiderült, a fotódokumentációtól kezdve a restaurátori állapotleírásokig, szakvéleményezésekig, értékbecslésig és az idén június végéig szóló időszakra vonatkozó biztosítási díjakig mindent nekik kellett elvégezniük, kifizetniük, de szerencsére a karácsonyi ünnepek előtt sikerült Bukaresthez fordulniuk minden feltételnek megfelelve. „Tulajdonképpen most nagyon örülök, mert egy igazi összefogás révén juthattunk el idáig, sokak önzetlen segítségével: munkánkat szalontai és nagyváradi munkatársakon túl – Patócs Júlia mellett kiemelten említem Lakatos Attilát és Balla Tündét – még Sepsiszentgyörgyről is segítették, hogy a szalontai önkormányzattól induló engedélyek után eljuthassunk a bukaresti végső engedélyekig.” Mint megtudtuk, a nemes cél érdekében a PIM muzeológusainak sem volt könnyebb a dolguk, de ők egy-két erdélyi múzeumi tárgyrestaurátor bevonásával időközben már elkezdték a bútorok, festmények és kisebb tárgyak helyi restaurálását, hiszen a Csonka torony ünnepélyes újranyitása 2018. március 2-án, a költő születésnapjának az évfordulóján lesz esedékes. A dokumentumok restaurálása természetszerűleg már a mennyiségüknél fogva is egy hosszasabb eljárás, elsősorban azért, mert a kéziratokon a tintamarások komoly károsodásokat okoztak, s ezeket speciális kémiai eljárásokkal tudják megállítani.

Ezer dokumentum

Tóth Zsuzsanna, az OSZK szakrestaurátora elmondta, hogy a munka során igyekeznek a legkevésbé beavatkozni és a legkevésbé változtatni a dokumentumokon, ez természetesen mindig alapelv. „Legfontosabb feladatunk a túl savas tintamarás kezelése ott, ahol egyáltalán lehetséges, mert nagyon sokféle pecsét és egyéb anyag is szerepel az iratokon, ezeket nem érinthetjük, ugyanakkor sok szennyeződés is került a papírokra. A kezelést az állagmegóvás végett ki kell bírnia a papírnak anélkül, hogy az írás ’szétfusson rajta’ vagy bármiféle károsodás történjen. A dokumentumok ezen kívül gyűröttek, beszakadtak, ezeket kijavítjuk, újraöntjük ha kell, majd új, savmentes tároló-dobozba és palliumokba kerülnek.” Rózsafalvi Zsuzsanna, az OSZK kézirattárának a munkatársa elmondta, hogy a Nagyszalontán tárolt, mintegy négyezer tételes anyagból hozzávetőleg ezerlapnyi nagyságrendű ez a kézirat-együttes, amit most Budapestre szállítottak. Ezek között két fontos kötetes dokumentum is van: a Szentiván éji álom fordításnak az egyik, Arany János keze által tisztázott változata, illetve a Murány ostromának kézirata. Az elszállított dokumentumok nagy része családi levelezés, de nagy számban vannak köztük a szalontai aljegyzőség idejéből való hivatali iratok is, továbbá az Arany Emlékegyesület történetének a hivatali iratai is részét képezik az anyagnak.

Nemes-másolatok

A továbbiakban Boka László mondta el azt, hogy a restaurálás után, ami várhatóan júniusra zárul, ünnepélyesen visszahozzák ezeket a dokumentumokat az őrző intézménybe, és akkor tervei szerint egy időszaki kiállításon túl az Arany János Emlékegyesülettel közös, bilingvis nyomtatott katalógusba szervezve is bemutathatják őket. A katalógust várhatóan Rózsafalvi Zsuzsanna szerkeszti majd. Hozzátette, hogy a legértékesebb dokumentumokról – köztük Budapesten az OSZK-ban vagy az Akadémián őrzött, de nagyszalontai vonatkozással bíró Arany-kéziratokról –, addig is fakszimilék, ún. nemes-másolatok készülnek, melyek „már az állandó kiállításba is bekerülnek, épp azért, hogy a látogatók így, vagy kiállítási formájukat tekintve képernyőkön, digitális felvételeken megtekinthessék őket. Állományvédelmi szempontból viszont nagyon fontos, hogy az eredeti dokumentumok a kiállításban hosszú távon továbbra se szerepeljenek, azoknak speciális hő-, fény-, és páraviszonyok kellenek. Az emlékév folyamán a PIM-mel együttműködve a Csonka torony mellett egy új, az európai elvárásoknak megfelelő raktárhelyiséget is kialakítunk, tehát a már restaurált dokumentumok júniusban ebbe a különálló raktárhelyiségbe kerülnek. A raktárhelyiség felújítása elkezdődött, ennek az emeleti terében tűzálló fém szekrényekbe kerülnek az eredeti iratok, hiszen nagyon fontos hogy ne csak állagmegőrzésről beszéljünk legalább mostantól, hanem arról, hogy hosszú távon biztosítva legyen ezek őrzése és megőrzése. Ebben állapodtunk meg a nagyszalontai önkormányzattal és a Művelődési Egyesülettel.”

Tervek

Az igazgatótól megtudtuk azt is, hogy a tervek közt szerepel a Nagyszalontán lévő közel négyezer dokumentum többi részének a restaurálása is, hiszen, bár ezeknek a dokumentumoknak a nagy része könyv, amelyek nem kuriózumok, nem is mind az Arany Jánosé, hanem a lányáé, Arany Juliskáé voltak, de amelyeknek egy része fontos lehet, mert bizonyos kötetekbe széljegyzeteket írt a költő. „Reméljük, hogy egy következő körben ezeknek az állagmegóvásáról, restaurálásáról is szó lehet. Most, az emlékév zárulta és az idő szorítása miatt csak a legértékesebb kéziratokat tudtuk elvinni. Fontos elmondani, hogy a teljes restaurálási költségeket a magyar állam biztosítja, ennek az értéke jelen esetben megközelíti a 15 millió forintot.” Végezetül Boka László elmondta: csak a most elszállított kézirat-együttesnek a piaci értéke több mint 20–23 millió forint, ami egyébként a jelenlegi rossz állapotokat is figyelembe veszi, de a dokumentumok eszmei értéke, unikális voltuk miatt természetesen felbecsülhetetlen.

Pap István