Basszus és nagybőgős egy személyben

Rendkívüli volt a váradi filharmónia csütörtök esti hangversenye. György Róbert kolozsvári előadóművész nagybőgőn játszott, de basszistaként is remekelt, kitűnő hangulatot teremtve.

A csütörtök esti hangversenyen két Mozart-mű – egy szimfónia és egy koncertária basszusra, nagybőgőre és zenekarra –, premierként Spergertől ugyancsak koncertária basszusra, nagybőgőre és zenekarra, valamint Beethoven egyik szimfóniája hangzott el. A vendégművészek az Olaszországban élő Horváth László karmester és a kolozsvári György Róbert basszista és nagybőgős voltak. Az előadott művek közül J. M. Sperger művét először játszották városunkban. A csütörtöki hangverseny, bár nem volt rendkívülinek beharangozva, mégis az volt, ugyanis György Róbert basszista és nagybőgőművész egyidejűleg énekelt és játszott hangszerén.

Elsőként Wolfgang Amadeus Mozart (1756–1791) 23., D-dúr szimfóniája, K.181 csendült fel, melyet a zeneszerző 1773-ban írt, majd ugyancsak Mozart-mű, a Per questa bella mano koncertária basszusra, nagybőgőre és zenekarra, K. 612 hangzott el, György Róbert basszus és nagybőgős, valamint a zenekar tolmácsolásában. Nem az volt furcsa, hogy az előadóművész énekel, hanem az, hogy ezzel párhuzamosan nagybőgőn is játszik, saját magát kíséri hangszerén, természetesen a szimfonikus zenekar mellett. Nagyszerű élményt nyújtott, hát még amikor az osztrák Johann Matthias Sperger (1750–1812) Selene, del tuo fuoco non mi parlar kezdetű, basszusra, nagybőgőre és zenekarra írt koncertáriáját (K. 612) adta elő! Különleges hatást keltett, amint hangszeres játékát énekesként is folytatta, és ezek a váltások igazi művészre vallottak. Egyébként a hangverseny végén a koncertteremben sikerült néhány szót váltanom vele, s elmondta, hogy előadása világpremier is, hiszen az egykor külön basszusra, nagybőgőre és zenekarra írt művet ily módon a világon senki nem adta még elő. „Hosszú munka gyümölcseként született meg, sok gyakorlás eredménye; külön-külön tanultam meg mindkét szólamot” – mondta György Róbert. Hogy ez mennyire tetszett a közönségnek, azt a hosszan tartó taps bizonyította. A rokonszenves szólista ráadásként, a karmester és a zenekar közreműködésével, egy Mozart-művet adott elő, ezúttal csak nagybőgőn.

Beethoven-szimfónia

A hangversenyen második felében Ludwig van Beethoven (1770–1827) 1812-ben írt és 1814-ben bemutatott VIII., F-dúr szimfóniája, op. 93 hangzott el, a nagyváradi filharmonikus zenekar tolmácsolásában. A nagy német zeneszerző nyolcadik szimfóniája a korabeli hallgatóság körében nem váltott ki nagy visszhangot, a kortársak úgy vélték, hiányzik belőle a mélység és a pátosz, ő viszont többre tartotta ezt a szimfóniáját, mint a hetediket. Ami a mű mostani előadását illeti, a zenekar nagyszerűen játszott, a karmester érzékeny, temperamentumos dirigálásának köszönhetően, így a nagy mester szimfóniája elérte célját, a hallgatóság nagy örömére.

Néhány szót a dirigensről. A kolozsvári születésű Horváth László a nyolcvanas évek második felében már vendégszerepelt Nagyváradon. Mintegy negyedszázada Firenzében, Olaszországban él, s a karmesteri teendők mellett szólista, kamarazenész, koncertmester és pedagógus is. Csütörtökön meggyőződhettünk felkészültségéről, tudásáról. Művészi intencióit a zenekar pontosan, technikailag és művészileg aprólékosan kidolgozottan valósította meg.

Dérer Ferenc