ERDON Helyi hírek

2018.08.17. 10:43

Háromnapos magyar ünnep

Augusztus 19 - 21. között ünneplik meg Nagyváradon az újkenyér, Szent István és a magyar államalapítás ünnepét. Az ünnepségsorozat programjait tegnap ismertették a szervezők.

Augusztus 19 - 21. között ünneplik meg Nagyváradon az újkenyér, Szent István és a magyar államalapítás ünnepét. Az ünnepségsorozat programjait tegnap ismertették a szervezők.

A nagyváradi ünnepségsorozatot az Érmelléki Gazdák Egyesülete, a Szent László Egyesület és a Magyar Polgári Egyesület szervezik. A programot ismertető tegnapi sajtótájékoztatóján Csomortányi István, a gazdaegyesület ügyvezető igazgatója elöljáróban elmondta: „Örvendetes, hogy augusztus 20-át méltóképpen ünnepeljük Váradon, és nem mindenféle nyitott meg csukott ablakokról, hanem az újkenyér ünnepéről, Szent István Napról és az államalapításról, magáról a Szent Koronáról beszélünk”. A gazdaegyesület szervezi meg a Nagyvásártéren (December 1. park) Az Érmellék ízei és termékei elnevezésű vásárt, amely naponta 10–20 órák között várja az érdeklődőket. A vásáron számos érmelléki, bihari és szatmári terméket állítanak ki és kínálnak eladásra. A programot néptánc és népzene fogja színesíteni: vasárnap három órától a kalotaszegi Felszeg Gyöngye, a szilágynagyfalui Vadrózsák és a biharkeresztesi Szarkaláb Néptánccsoport lép fel, másnap, augusztus 20-án a kalotaszegiek mellett láthatjuk a létavértesi Cserebingó és a Komádiból érkező Köröskörül Néptáncegyüttest is. Majd a résztvevők átvonulnak a Szent László térre, ahol 17 órától a berettyóújfalui Bajnócza Néptánccsoport lép fel, majd fél hattól a kenyérszentelés következik. A 20-iki programot a Nagyvásártéren Heit Lóri zenekara zárja. A vásár 21-én, kedden is várja az érdeklődőket a Nagyvásártéren, így kapcsolódik ez a rendezvény a főtéren a polgármesteri hivatal által szervezett eseményekhez, amelynek keretében a rangos 100 Tagú Cigányzenekar lép majd fel. „Végre elértük azt, hogy a polgármesteri hivatal valóban egy ide illő, színvonalas kulturális produkcióval járul hozzá a magyar ünnephez” – fűzte hozzá Csomortányi István.

Bábelőadások

A háromnapos ünnepségsorozat keretében két bábelőadást is láthatnak az érdeklődők. A kolozsvári Bábjátszó Tér augusztus 19-én, vasárnap 11 órától a Nagyvásártéren mutatja be a János vitéz bábjátékot Kovács Ildikó rendezésében, Demeter Ferenc előadásában. Másnap, ugyanott, szintén 11 órától a a kolozsvári Keljfeljancsi Bábszínház mutatja be a Mátyás király és a kolozsvári bíró című bábjátékot. Az idén is lesz előadás a Szent Koronáról: ezúttal dr. Varga Tibor jogtörténész a Partiumi Keresztény Egyetem új épületének amfiteátrumában tart előadást 20-án este hét órától. A rendezvénysorozat minden programja ingyenes.

Pap István

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!