ERDON Helyi hírek

2013.02.14. 13:25

Festmények a pincegalériában

Nagyvárad- Szerda délután Kiss András festőművész alkotásaiból nyílt kiállítás a Tibor Ernő Galériában. Február 23-ig, hétfő kivételével naponta 11-16 óra között tekinthető meg.

Nagyvárad- Szerda délután Kiss András festőművész alkotásaiból nyílt kiállítás a Tibor Ernő Galériában. Február 23-ig, hétfő kivételével naponta 11-16 óra között tekinthető meg.

 

A vernisszázson megjelenteket a Tibor Ernő Galéria közössége nevében Bányai-Szabados Katalin köszöntötte, kiemelten a berettyóújfalui vendégeket, valamint dr. Fleisz Jánost, a Bihar Megyei és Nagyváradi Civil Szervezetek Szövetségének (BINCISZ) elnökét. Popon Krisztina képzőművész a tanári teendői miatt távollevő Kiss András életét és pályafutását ismertette röviden. Megtudtuk tőle, hogy az egyik sólyomkővári alkotótáborban találkozott vele, s feltűnt neki, hogy milyen szenvedélyesen szeret festeni. Amúgy 1953-ban született Miskolcon, és a budapesti József Attila Gimnázium rajz tagozatán érettségizett. Később továbbképzésen vett részt, a nyolcvanas években Szerencsen élt, 2000-től pedig Nagybörzsönyben lakik.

Férfias határozottság

Magyarországon kívül festett Lengyelországban, Romániában és Szlovákiában is, nemzetközi alkotótáborokban vett részt, és kiállított többek közt Budapesten, Debrecenben, Sárospatakon, Miskolcon és Kassán, sőt a kétezres évek közepétől saját alkotótábort is szervez évi rendszerességgel. Tagja a kassai K-Art Művészeti Körnek és a visegrádi V4 Művészeti Körnek is. Az egyik kritikusa szerint a festményein a látvány teljes összességében jelenik meg, férfias határozottsággal érzékelteti a táj szépségét és líraiságát, sajátosan jeleníti meg mindazt, amit mi is megcsodálunk a természetben.

A tárlatnyitó ünnepségen közreműködött Kövesdi Fodor Karolina fuvola- és Oláh Boglárka hegedűművész, valamint S. Németh Katalin előadóművész, aki egy szavalattal örvendeztette meg hallhatóságát.

Ciucur Losonczi Antonius

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!