ERDON Helyi hírek

2010.09.20. 07:06

Riportfilm készülhet Érsemjénről

<p>Biharmegye - A napokban derült ki, hogy az érsemjéni elöljáróság még egy 2007–ben beadott pályázatát kedvezően bírálták el, aminek következtében a bukaresti közszolgálati televízióban bemutatandó film készül a községről.</p>

A Tudásalapú Gazdaság nevet viselő országos projekt ismerősen cseng sok településen, hiszen megyénkből is sokan pályáztak az ennek keretében adódott lehetőségekre. Például számítógépes felszereltség javítására, hiszen ez is a pályázati lehetőség egyik célja, a hátrányos helyzetű régiók gazdasági megsegítése mellett. Mint Csorba Sándortól, az érsemjéni elöljáróság illetékesétől megtudtuk, a pályázatukat még 2007 – ben adták le, és ebben három olyan témakört kellett leírni, mely szerintük településükön támogatásra érdemes lenne. Ezek a következőek voltak: egy szabadtéri halászati múzuem létrehozása, termálvízforrás felkutatása és beazonosítása, illetve homokdünék erdősítése. Mivel a pályázat beadása óta semmilyen értesítést, visszajelzést nem kaptak, annak elfogadása meglepetésként hatott.
 
Egy a 250 között
 
Összesen 250 pályázat között volt az egyik a semjénieké, és lett a 10 nyerő egyike, Bihar megyéből egyedüliként. Érdekes módon a nyeremény nem a felsorolt elképzelések kivitelezésére ad módot, azok felsoroltatásával csak meg akart győződni a pályázat kiírója, hogy a jelentkező rendelkezik tervekkel és kiaknázható gazdasági lehetőségekkel. A jutalom egy olyan riportfilm elkészítését jelenti, melyben a bukaresti közszolgálati televízió nézői számára bemutatják a települést, ezzel mintegy esélyt teremtve arra, hogy befektetők, vállalkozók felfigyeljenek Érsemjénre (illetve a többi nyertesre).
 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!