ERDON Helyi hírek

2008.10.29. 10:14

Felolvasószínház a kocsmában

<p>Nagyvárad - A Metrion Egyesület által szervezett Animációs Filmfesztivál keretében kedd este felolvasószínháznak adott otthont a Posticum Ifjúsági Központ Jazzlandje. A Szigligeti Társulat művészei léptek fel.</p>

A felolvasószínház egy újszerű kezdeményezése  a Nagyváradi Állami Színház Szigligeti Társulatának, a fő cél, hogy a fiatalokkal is megszerettessék a színi előadásokat. A próbálkozás lényege abban rejlik, hogy egy nem konvencionális, vagyis színpad nélküli helyszínen a színművészek a szövegkönyvvel a kezükben játszanak. Ezáltal eltünnek a köztük, és a nézők közt levő láthatatlan falak, a nagyérdemű pedig bizonyos értelemben az előadás részesének érzi magát. Néhány évvel ezelőtt Meleg Vilmos, illetve Hajdu Géza rendezésének köszönhetően ugyan megtapasztalhatta a publikum, hogy milyen egy felolvasószínház, azoknak a fellépéseknek azonban a színház előcsarnoka és az Eminescu Főgimnázium adott otthont, nem egy kocsma (a Jazzland ugyanis valójában az).

Tragikomédia

A Vadas László által rendezett Portugál című darabot ezt megelőzően már bemutatták a Partium Keresztény Egyetem gyantai gólyatáborában, így többen már másodjára tekinthették meg. A szerző Egressy Zoltán az egyik legnépszerűbb magyar kortárs drámaírónak számít, így nem csoda, hogy a tragikomédia kedd este is nagy sikert aratott. Ababi Csilla (Masni), Szotyori József (Bece), Medgyesfalvy Sándor (Kocsmáros), Kiss Csaba (Retek), Herman Ferenc (Pap), Ács Tibor (Csipesz), Fábián Enikő (Asszony), Meleg Vilmos (Sátán) és Fodor Réka (Feleség) alakítását vastapssal jutalmazták a közönség tagjai, így talán reménykedni lehet abban, hogy az élmény hatására közülük többen is rendszeres színházlátogatókká válnak.

Ciucur L. Antonius

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!