Digitália

2024.09.06. 06:00

Elképesztően nőtt a Temu nyeresége, ám a tulajdonosok elégedetlenek

Hazánkban a Temu online piactér leginkább szürreálisan alacsony árairól ismert, melyekből józan ésszel még a szállítási költségeinek sem lehetne megtérülniük. Ennek ellenére hihetetlenül nyereséges. Vagy mégsem?

MW

Forrás: Shutterstock

A Temu tulajdonosa, a PDD Holdings közlése szerint a vállalkozás nyeresége 156 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest: 13,6 milliárd dollár bevételről számoltak be. A cég most tette közzé 2024. második negyedévi, nem auditált pénzügyi eredményeit, miszerint a vállalat éves szinten 86 százalékos bevétel- és 156 százalékos nyereségnövekedést mutat az előző év azonos időszakához képest.

Gondolnánk, nagyon jól mennek a dolgok. A növekedési ütem azonban alacsonyabb a korábbinál, ezért a menedzsment kijelentette, hogy „az erősödő verseny miatt a számok nem tarthatóak, a bevételek csökkenése elkerülhetetlen”. Úgy döntöttek, hogy mostantól elsősorban a platform megbízhatóságának és biztonságának javításába fektetnek be.

Chen Lei, a PDD Holdings társ-vezérigazgatója és elnöke bejelentésére, miszerint „készek elfogadni a rövid távú veszteségeket és a csökkenő jövedelmezőséget”, a cég részvényei 29 százalékot estek az Egyesült Államokban.

A Temu Kínában az elmúlt években vérre menő harcban hódított el jelentős piacokat az Alibaba és a JD.com kereskedésektől, miközben erőteljes promóciós kampányokat vezetett a feltörekvők, például a Kuaishou Technology kivédésére. Ezekkel a lépésekkel Colin Huang cégalapító Kína leggazdagabb embere lett 49,3 milliárd dolláros vagyonnal, de a Bloomberg szerint 18 nap után elveszítette a kitüntető címet a részvények mostani zuhanásával. Ez 35,2 milliárd dollárra csökkentette Huang nettó vagyonát. Ő ma a negyedik leggazdagabb ember Kínában és a 45. leggazdagabb ember a világon.

Amúgy a vállalatnak Európában nagyító alatt vizsgálják a tevékenységét. Az Európai Unió olyan javaslaton dolgozik, amely bezárná az online vásárolt olcsó árukra vonatkozó importadó kiskapukat. Ez a lépés elsősorban a kínai kiskereskedőket, köztük a Temut célozza meg.

A Temu felbukkanása óriási feltűnést keltett az Egyesült Államokban, szembeszáll az Amazonnal és a Sheinnel – egy részben vagy egészben szintén kínai versenytárssal.

A múlt héten a cég csatája a Shein ellen új dimenziókat kapott, mert az utóbbi beperelte az előbbit, azt állítva, a Temu ösztönzi az eladókat, hogy „másolják” a nagy márkák dizájnjait. A Shein szerint a Temu még olyankor sem távolítja el a jogsértően árusított termékeket, amikor rájuk bizonyítják a jogsértést.

A Temu válaszában bírálta a Shein keresetének „merészségét”, megjegyezve, hogy versenytársa hasonló perek „tömkelegével” szembesült, és nagyon hasonló visszaélésekkel vádolták.

„A jövőben a PDD-nek (a Temu tulajdonosa) kemény versennyel kell szembenéznie Kínában, és kereskedői nehéz időszakon mennek keresztül” – mondta Wang Xiaoyan, a 86Research sanghaji elemzője.

Ennek ellenére a PDD globális terjeszkedési stratégiája kifizetődőnek tűnik. A Temu pillanatok alatt az egyik legtöbbet letöltött amerikai alkalmazás lett, miután 2022-ben nagy lendülettel debütált a tengerentúli piacon. Fájdalmas kihívást jelent nemcsak a Shein online bevásárlóóriásnak, de bizonyos szegmensekben még az Amazonnak is.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!