Program iskolásoknak

2020.01.21. 13:30

Mesemaraton a nagyváradi Szent László gimnáziumban

János Piroska

Az általános iskolásokat megszólító mesemaratonnal kezdődött meg péntek délelőtt a váradi Szent László Római Katolikus Teológiai Gimnáziumban az a programsorozat, amely által az iskola is bekapcsolódott a magyar kultúra határokon átívelő ünnepébe. A rendezvény nem a versengésről, hanem elsősorban a szórakozásról, ismerkedésről szól – mondta el az iskola dísztermében megrendezett mesemaratonról Palotás Zsuzsa magyartanár. A péntek délelőtti mesemaratonon negyedik és ötödik osztályos diákok vettek részt, így a rendezvény egyik fő pontja valójában az ismerkedés volt, az alsó tagozatos kisdiákok nemcsak a diáktársaikkal, hanem a következő tanévtől őket tanító tanárokkal is találkozhattak. A tíz csapatba rendezett mintegy hatvan diákot Konrád Katalin igazgatónő köszöntötte, majd Zalder Éva magyartanárnő rövid bevezetőt tartott, rávilágítva arra, minek az alkalmából is gyűltek össze. A mesemaratonon – mint ahogy azt elnevezéséből is sejteni lehet – a népmeséké volt a főszerep: a gyerekek A szorgalmas és a rest leány, A kerek kő, Marci és az elátkozott királylány című népmeséket tekinthették meg. A levetített mesékhez feladatlapok is kapcsolódtak, amelyeknek kérdéseit a gyerekek csapatokban válaszolták meg.

A mesemaratont a Szent László Római Katolikus Teológiai Gimnáziumban szerdán Arany János-felolvasómaraton, csütörtökön pedig A magyar irodalom gyöngyszemei című irodalmi összeállítás követi.

 

Borítókép: A szerző felvétele

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!