Légszennyezés

2023.02.08. 17:51

Jóváhagyta a kormány az Országos Légszennyezés-ellenőrzési Programról szóló határozatot

Illusztráció

Forrás: rmdsz.ro

Agerpres

Jóváhagyta a kormány szerdai ülésén az Országos Légszennyezés-ellenőrzési Programról szóló határozatot - tájékoztatott a környezetvédelmi minisztérium. A program előírja, hogy a hatóságoknak milyen intézkedéseket kell foganatosítaniuk a légszennyezés csökkentése és a tisztább levegő biztosítása érdekében. A szaktárca közleménye szerint a jogszabály megteremti a jogi keretet az Európai Bizottság által 2018-ban Románia ellen indított kötelezettségszegési eljárás lezárására.
Tánczos Barna miniszter rámutatott, a kötelezettségszegési eljárások folyamatos dinamikát mutatnak, de Románia ma környezetvédelmi szempontból sokkal jobb helyzetben van, mint két éve. „Az a legfontosabb, hogy vigyázzunk az egészségünkre és csökkentsük az eljárások számát. Mandátumom alatt 10-et sikerült már lezárnunk, és továbbiakra keressük a megoldásokat. Prioritásként kezeljük ezeket, mert az állami költségvetésből, azaz az állampolgárok elől viszik el a pénzt” - fogalmazott.
A miniszter hangsúlyozta, Romániának mielőbb lépnie kell, hiszen az Európai Népegészségügyi Szövetség adatai szerint a légszennyezettség okozta károk és a betegségek kezelése városi lakosonként átlagosan 1250 euróba kerül évente. „A terv jóváhagyásával teljesítjük az európai szinten vállalt kötelezettségeinket, és sokkal hatékonyabban tudunk fellépni a levegőminőség javítása érdekében. Románia kibocsátáscsökkentési kötelezettségeinek teljesítése egy ambiciózus, de nem lehetetlen célkitűzés. Különösen azokat a káros anyagokat kell csökkentenünk, amelyeket főleg a városban használt személygépkocsik, de a lakossági egyéni fűtési rendszerek is kibocsátanak” - fogalmazott a tárcavezető.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában