Gyász

2023.02.26. 08:27

Elhunyt Mihai Şora filozófus

Százhetedik életévében elhunyt szombaton Mihai Şora filozófus, esszéíró. Halálhírét felesége jelentette be a filozófus Facebook-oldalán.

Forrás: Facebook

Agerpres

„Nem lehetek elég hálás neked mindazért, amit majdnem két évtizeden át adtál nekem. Még nem tudom, milyen lesz a holnap és ami majd utána következik. (...) Hideg van nélküled, kedvesem” - olvasható a bejegyzésben.
Mihai Şora 1916. november 7-én született a Temes megyei Temesjenőn. A Bukaresti Egyetemen tanult filozófiát, majd 1939-től egy francia állami ösztöndíjjal a Sorbonne-on folytatta tanulmányait. 1940-ben Grenoble-ba menekült a német hadsereg elől, itt írta meg doktori dolgozatát, majd Párizsban telepedett le, 1945-től a franciaországi Nemzeti Tudományos Kutatóközpont kutatójaként dolgozott.
1948-ban tért vissza Romániába, és a hatóságok maradásra kényszerítették. Dolgozott a külügyminisztérium sajtóirdájában, kiadóknál és szerkesztőségekben. 1970 és 1977 között az oktatási minisztérium keretében működő könyvtárszolgálat vezetője volt, innen vonult nyugdíjba.
A kommunista rezsim bukása után ő volt az ország első oktatási minisztere a Petre Roman vezette kormányban. Az 1990. június 13-15. közötti bányászjárás elleni tiltakozása jeléül lemondott, és többé nem kívánt tisztséget vállalni az államigazgatásban.
Alapító tagja volt a Polgári Szövetségnek, a Társadalmi Párbeszéd Csoportnak és a Román Fenomenológiai Társaságnak. 2012-ben a Román Akadémia tiszteletbeli tagjává választották.
2011-ben megkapta a "Nihil Sine Deo" királyi kitüntetést, 2016-ban, 100. születésnapja alkalmából pedig a Románia Csillaga Érdemrend lovagkeresztjével tüntették ki "az alapvető emberi értékeknek, a kutatásnak és az oktatásnak szentelt pályafutása elismeréseként", "a demokrácia megszilárdításában játszott szerepéért". 2018. október 5-én Mihai Şora kapta meg az Európai Parlament által évente odaítélt Európai Polgár Díjat.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában