Kövér László tett látogatást a Királyhágómelléki Református Egyházkerület elnökségénél

Kövér László tett látogatást a Királyhágómelléki Református Egyházkerület elnökségénél
A Királyhágómelléki Református Egyházkerület elnökségénél tett látogatást 2016. október 13-án Kövér László, az Országgyűlés elnöke, valamint Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke, akik egyházunk lelki és anyagi élete, a partiumi magyar református emberek helyzete iránt érdeklődtek.


Főtiszteletű Csűry István püspök köszönetet mondott a segítségért, amelyet az anyaország részéről kapott egyházkerületünk több nagyszabású terv megvalósításához, mint például a nagyváradi Egyházkerületi Székház megépítése, a sződemeteri Kölcsey-központ, vagy a Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium szakműhelyeinek a kialakítása.

Püspökünk ugyanakkor tájékoztatást nyújtott a szórványhelyzetről, egyházunk közéleti felelősségvállalásáról, és beszámolt folyamatban lévő nagyszabású tervekről és munkálatokról, mint a járóbeteg-rendelő megépítése, az erdődi Drágffy Gáspár Egyháztörténeti Központ jövő évre tervezett megnyitása, vagy a reformáció ötszázadik évfordulóján a nagyváradi várban megrendezésre kerülő Egység Fesztivál.

A megbeszélés után vendégeink munkavacsora keretében találkoztak egyházkerületünk esperesi karával, ahol kötetlen beszélgetés keretében betekintést nyerhettek egyházunk mindennapjaiba.

A Királyhágómelléki Református Egyházkerület Tájékoztatási Szolgálata



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter