CEDukáció Roadshow: Nagyváradon járt a sikeredző

Szakács Dávid 

– Az ön meglátása alapján milyen lépcsőfokokat kell valaki végigjárjon ahhoz, hogy sikeres vízilabdázóvá váljon? 

Kemény Dénes: – Először is jól meg kell tanulni úszni, sőt az a tapasztalatom, ha valaki úgy kezd 10 évesen vízilabdázni, hogy van már két-három év úszóversenyzői háttere, akkor jobb vízilabdás lesz, mintha ez nem lenne meg, mert a vízilabda olyan, mint a foci, gyorsnak kell lenni. Ha valakit úszási módszerekre tanítanak, annak a technikája tökéletes lesz. A másik lényeges dolog: a labdával, a vízilabdázással legkésőbb 11-12 éves koráig ismerkedjen meg, ha később kezd tanulni, akkor lemaradhat olyan alapkoordinációs háttérről, amit nagyon nehéz bepótolni.

– Mit gondol a mostani magyar utánpótlásról? Ugyanis az U20-as női és férficsapat világbajnok, az U17-es lányok, illetve az U15-ös fiúk pedig Európa-bajnokok lettek idén. 

K. D.: – Úgy gondolom, hogy az utánpótlásunk hellyel-közzel mindig magas szintet képvisel. Nem feltétlenül szerencsés, ha csak a világesemények eredményeiből indulunk ki. Az utánpótlásnak a leglényegesebb feladata a felnőtt válogatottak táplálása, ha tudsz adni három-négy használható játékost a felnőtt keretbe. Nagy eséllyel összeforrhat egy csapat, ha aranyérmet tud nyerni, mert valószínűleg a legjobb vízilabdázók kimagaslóak. Sokszor az történik, hogy annyira eredménycentrikus az utánpótlás-edzők munkája, hogy elsikkad a képzés, különösen klubszinten látszik meg ez a folyamat. Örülök, hogy jól szerepeltek, élmény a gyerekeknek, ám az igazi eredményt öt év múlva lehet majd meglátni. Manhercz Krisztián, a felnőtt csapat egyik legkiválóbb játékosa például soha nem nyert utánpótlás szinten, mégis lehetett látni, mekkora a tehetsége. 

– Melyik az a mérkőzés, melyre a legszívesebben emlékszik vissza a magyar válogatott kispadján? A 2004-es athéni döntő? 

K. D.: – Nyilván az athéni döntő különleges amiatt, ahogy alakult, viszont a fontos mérkőzések, a győzelmek azok egyformán közel állnak a szívemhez. Az igaz, hogy az athéni finálé nehezebben alakult, mint mondjuk sydney-i vagy a pekingi, ám attól még nem emlékszem szívesebben az athéni döntőre, hanem különlegesebb élmények jönnek elő. Olyan győztes elődöntőkre is szívesen emlékszem, melyeket követően aztán a finálét nem nyertük meg. 

– Mennyire ismeri a nagyváradi vízilabdát? És ön szerint körülbelül hol helyezkedik el a magyar vízilabdához képest? 
K. D.: – Azt gondolom, hogy nem esnének ki az első osztályból, sőt szerintem egy erős középcsapat lenne. Az elmúlt 10–15 évben óriási fejlődésen ment keresztül, amikor 2008-ban itt volt az olimpiai selejtező, akkor már a nagyváradi klubcsapat nagyon jó volt. Arra emlékszem, hogy játszottak a Ferencvárossal Európa-kupa-döntőt, jöttek innen remek játékosok Magyarországra, volt itt magyar edző is Tóth László személyében. Úgy hiszem, a váradi alakulat körülbelül a miskolciakkal van egy polcon, a Debrecennél jobb, illetve a mostani Eger szintjét is valószínűleg tudná hozni. Volt olyan időszak is, amikor a Nagyvárad a negyedik-ötödik magyar együttessel simán harcba tudott szállni.