Váradi zarándokok vettek részt a pápai szentmisén

Ciucur Losonczi Antonius 

Voltak, akik a buszos megoldást választották egészen a célállomásig, míg mások csak Biharkeresztesig vagy Debrecenig mentek ilyen tömegközlekedési eszközzel, hogy aztán ott felszálljanak egy vonatra. Mi a székesegyházi főplébánia által bérelt nagy buszon utaztunk, amelyhez egy kisbusz is csatlakozott. Hajnali fél négykor indultunk a Kanonok sor mellől, hogy még időben odaérjük, hiszen tudtuk, hogy még gyalogolnunk is kell majd a fővárosban, illetve a magyar idő szerint 9.30 órakor kezdődő szentmise előtt egy negyedórával úgymond bezárják a kapukat, és nem lehet majd bejutni a helyszínre. 

Varga Sándor atya tartott névsorolvasást, rajta kívül még Gyenge Béla atya és Benedek Ramóna hitoktató kísért bennünket. A határnál körülbelül egy órát várakoztunk, nem sokkal többet, mint egy átlagos hétvégén. Az utazás jó hangulatban telt, mindenki igyekezett lélekben is felkészülni a várható ünnepi szertartásra, többször is felcsendül a Miatyánk, és a katolikus hívek elimádkozták a rózsafüzért. Hamar kiderült, hogy ezúttal nem kell attól tartanunk, hogy zuhogni fog eső, mint Csíksomlyón, s ez külön örömre adott okot, akárcsak az, hogy Budapesten éppen a Szent István-bazilika mögött tudtunk leparkolni, az isteni kegyelem talán ebben a formában is megnyilvánult számunkra. Követtük a tömeget, majd körülbelül 20 perc elteltével érkeztünk a beléptetőkapuhoz, ahol egy kisebb torlódás alakult ki, hiszen annyi embert beengedni tíz bejáraton nem kis logisztikai erőfeszítést igényelt a szervezők részéről, ráadásul úgy, mint a repülőtéren, mindenkit át kellett vizsgálni. 

Nyilvánvaló volt, hogy számunkra a Kossuth téren már nem lesz hely, de sikerült egy szellősebb részt találnunk, és a kivetítőn mindent látni lehetett. Sőt, amikor a Szentatya elhaladt a pápamobilján, aki egy kicsit előbbre húzódott, a távolból meg is pillanthatta őt. Ahogyan az ilyen zarándoklatokon lenni szokott, többen a magukkal hozott kisszékekre ültek, míg mások a járdaszélre, vagy a kirakatok párkányaira, a nap ugyanis sütött anynyira erősen, hogy senkit se fenyegetett a felfázás veszélye. Mindenki felszabadult volt, mosolygott, néhányszor taps hallatszott. Az átlagos szentmiséken ez szokatlan vagy furcsa volna, de a pápalátogatáskor „bevett dolog”, Csíksomlyón is így fejezték ki tetszésüket a hívek. Amikor az egyházfő magyarul is megszólalt, még nagyobb volt a boldogság. Majdnem két órát tartott a mise, melyet követően rendben, lélekben feltöltődve tértünk vissza a buszunkhoz.