Fakivágások Váradon

2020.02.28. 13:10

A civilek vádolnak, a város cáfol

Sajtóközleményt adott ki a Nagyváradi Polgármesteri Hivatal arra hivatkozva, hogy „a közbeszédben olyan kijelentések fogalmazódtak meg a zöldövezetekre és a fakivágásokra vonatkozóan, „amelyek kirívóan ellentmondanak a valóságnak”.

A polgármesteri hivatal közleménye szerint 2008–2019 között összesen 7915 fát vágtak ki és 28.705-öt ültettek el, azaz háromszor többet annál, mint amennyit kivágtak. A fákat a beruházások miatt, azaz közműhálózat-csere, út-, híd- és felüljáró-építési munkálatok nyomán kellett kivágni, mely esetekben nem lehetett eltekinteni ettől. Továbbá csak a beteg, elkorhadt, illetve a testi épséget és az anyagi javakat veszélyeztető fákat vágták ki az elmúlt években. Ráadásul ott, ahol fakivágások voltak, és a terep ezt lehetővé tette, új fákat ültettek. A város zöld katasztere szerint 2009 óta 510 hektárról 534-re nőtt a zöldövezetek területe, és az évek során több új zöldövezet jött, illetve jön létre, ezek a következők: Liniștii park, Szőllősi park, Szálka parkok, Xenopol utcai park, Tokay park, Adona park, Csehi úti park, Ion Bogdan utcai park, várkert park, a szilvási piknik övezet, Octavian Goga park, a Körös-parti szabadidő övezet a Szováta utca mentén, de ezek közé számítja a közlemény a Pece parti katonai útnál lévő kis zöldövezetet és a Szent László téri zöldövezetet is, amelyek mellett további több mint 150 zöldövezet-kialakítás történt a lakóövezetekben.

A sajtóközleményben említést tesznek arról is, hogy az elkövetkező időszakban tizenkét hektárnyi zöldövezetet alakítanak ki a városban mintegy nyolcmillió euróból. Ezekről a beruházásokról lapunkban korábban már részletesen beszámoltunk: a Barcăului, a Veteranilor, a Soarelui, a Ion Bogdan utcai és a Grigorescu lakónegyedbeli zöldövezetek kialakításáról van szó. Az öt zöldövezetben mintegy 1400 nagy és közepes méretű fát és mintegy 16.400 cserjét ültetnek el. Mindezek mellett a városban további ezer nagy méretű fát ültetnek el, áll az említett közleményben. Továbbá tervbe van véve 65 hektárnyi terület erdősítése.

„Választási kampány”

A közlemény választási kampánynak minősíti a kedden civilek egy csoportja által szervezett tüntetést. A Szent László híd mellett kivágott Körös-parti fák miatt szervezett tüntetésen Orlando Balaș, Ilie Bolojan polgármester korábbi tanácsadója azt nyilatkozta, hogy 2008–2020 között Nagyváradon körülbelül 20.000 fát vágtak ki. A városháza sajtóközleménye szerint a tüntetés kampányjellegét az is bizonyítja, hogy az esemény résztvevői megkísérelték összemosni a városháza tevékenységével a Körös-parti munkálatokat, holott ehhez az önkormányzatnak semmi köze, a parttisztítási munkálatot a Körösök Vízügyi Igazgatósága végzi.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában