A Dumaszínház fellegvárában

HAON: Mikor csöppentél bele ebbe a stand up comedy-s világba?

Hadházi László: 1996-ban keveredtem bele a stand up comedy elemeire épülő Mennyi? 30! című műsorba, Litkai Gergellyel akkor kezdtem el együtt dolgozni, azóta már négy könyvet írtunk közösen. Amikor a műsor véget ért, sokáig nem volt semmi ilyen stílusú próbálkozás, nekem viszont hiányzott, úgyhogy elkezdtem egyedül valami hasonlót Budapesten, de úgy nagyon nehéz volt. Szerencsére utána egy-két hónappal Ardai Tamás és Sáfár Zoli találtak egy jó helyet, és pont Litkait keresték meg, hogy legyen ő a szerkesztője annak a Dumaszínháznak, ami akkor Godot néven indult be, s a mai napig, immár negyedik évadja az a súlyponti Dumaszínház.

HAON: A közönség könnyen befogadta az induláskor ezt a fajta humort, előadásmódot?

Hadházi László: Eleve volt rá igény, bár az első, év az harcos volt, mert még nem volt egységes stílusa, de lassacskán kialakult: ráérzett a közönség, illetve mi is ráéreztünk, hogy mi kell a közönségnek.

HAON: Mi kell a közönségnek?

Hadházi László: Őszinteség, közvetlenség és többnyire olyan történetek, amelyekben főszereplő vagy. Nem fiktív dolgokra vágynak az emberek, hanem átélt, furcsa történetekre, melyek viccesek és izmosak.

HAON: Sok fellépési helyszínetek van, sokat utazol?

Hadházi László: Nekem jár a legtöbb utazással, mivel Budapesttől, Balassagyarmattól, Szombathelytől, Zalaegerszegtől, Pécstől, Szegedtől, Székesfehérvártól az összes dumaszínházas helytől én lakom a legmesszebb. Az azonban nagyon-nagyon jó érzés, hogy Debrecen a fellegvára lett a Dumaszínháznak, itt vannak a legtöbben. Magunk között stadionfeelingnek hívjuk, hiszen a budapesti Dumaszínházba 80-100 ember fér be, s eredetileg úgy is gondoltuk, hogy ez a stand up comedy ilyen kisebb tömegeket bír el. Debrecen azonban teljesen rácáfolt erre, aminek nagyon örülünk. Annak a művésznek, aki még nem lépett fel ekkora tömeg előtt, meglepő lehet, hogy mekkora egy nevetés ereje itt Debrecenben. Egy rózsapatronos és egy valódi pisztoly hangja közötti különbséghez tudnám hasonlítani. Teljesen más érzés, mikor több száz ember nevet egy poénon.

HAON: Mi van ha akkor, ha a közönség nem veszi a poént?

Hadházi László: Akkor meg kell csinálni, vért kell húgyozni. El lehet rontani a poént, de ezek a fellépők néhány év alatt már elég jól megedződtek, és tudják, mi a megoldás. A műsor elején mindig tapogatózunk egy kicsit, hogy melyik irányba menjünk. Múlt pénteken Kőhalmi Zolival voltunk fellépésen, aki, mielőtt témát váltott volna, mondta, hogy „úgy látom, ez csak engem érdekel”, de már ezen is röhögött a közönség.

HAON: Mit gondolsz a mai Badár–Litkai–Hadházi felállásról?

Hadházi László: Geri nagyon jó érzéssel szokta összeszerkeszteni, hogy ki, kivel lépjen színpadra. A mai hármas felállás erősnek mondható, Kokó nyilatkozott, hogy ütős kis este lesz, és ki is ütötték akkor… Nem hiszem, hogy csalódni fog a közönség.

- Sz. L. -