ERDON Helyi sport hírek

2010.08.11. 16:32

Utcai karting-versenyt rendeznek Nagykárolyban

<p>Hagyományos módon idén is megszervezi a Nagykárolyi Gyermekpalota a megyeközi karting–versenyt, viszont az 40. Nagykároly Felszabadulása Kupa az eddigiekhez képest nagyobb esemény lesz.</p>

„Már kinőttük az eddigi helyszínt. Az elmúlt években a helyi állatvásár területén zajlott a karting kupa, most viszont kivisszük a versenyt a város utcáira. Körülbelül 100 résztvevőre számítunk” – mondta lapunknak Ioan Mille, a gyermekpalóta karting körének a vezetője. A szatmáriak mellett ugyanis máramarosi, szilágysági, bihari, marosi, kolozsi, beszterce–naszódi és hunyadi versenyzőket is várnak Nagykárolyba.

A nagykárolyi Someş utcában pénteken 13 órakor kezdődnek majd az időmérő edzések, szombaton pedig 10 órakor hajtanak ki az utcai pályára a kartingok a szabadedzésre. Ezután kezdődnek majd a futamok. Mille úgy tudja, hogy tiszteletét teszi majd a versenyen a pufo kategóriában 2008–ban országos bajnok szatmárnémeti Vajda „Kisbajnok” Andrei is, aki 2009–ben bronzérmet nyert a mini kategóriában, ebben az idényben pedig eséllyel pályázik az ezüstre, augusztus végén pedig világbajnoki futamon áll majd rajthoz.

A szervezők ugyanakkor felhívják a figyelmet, hogy a verseny szervezése útlezárással jár. Holnap 8 és 17 óra, szombaton pedig 8 és 18 óra között zárják le a közúti forgalom elöl a Someş utcát.

Kategóriák

A következő kategóriákban fognak zajlani a versenyek: 1. Pufo, 60 kcm – Comer, 7–9 évesek. 2. Pufo, 60 kcm – Parilla, 7–9 évesek. 3. Mini, 60 kcm, 10–13 évesek. 4. Kadet, 80 kcm, 11–15 évesek, 5. Junior, 100 kcm, kuplungos, 11–16 évesek. 6. Junior, 100 kcm, kuplung nélkül, 13–16 évesek. 7. Junior, Mobra 50 kcm, országos, 10–15 évesek. 8. Felnőttek, Mobra, 50 kcm, országos, 16 éven felüliek. 9. Felnőttek, 100 kcm, kuplung nélkül, 17 éven felüliek. 10. Felnőttek, 125 kcm, 17 évesek. 11. Open.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!