ERDON Helyi sport hírek

A mindig mosolygó, a szurkolókhoz egy jó szót mindig szólni tudó Jenei Imre szomorú. Legalábbis erre következtettünk keddi telefonbeszélgetésünk után, amikor már a hangjából is az tűnt ki, valami nincs rendben vele.
A NAC Labdarúgó Egyesület, az elmúlt szombaton és vasárnap, tanulmányi- és jutalomkirándulásra vitte el a klub U13-as korosztályú csapatában játszó gyermekeket a felcsúti Puskás Akadémiára és Budapestre. FTC–DVSC mérkőzést is láttak.
Még mérkőzött a NAC ellen, még játszott a NAC-ban, de bajnokságot nem nyerhetett a Nagyváradi AC csapatával: a ma 97 esztendős Kozák Lajos, a NAC egyedüli élő labdarúgója a fronton harcolt, amikor egykori társai első vidéki csapatként magyar bajnokok lett
Három megyéből mintegy százötven gyerek gyűlt össze szombaton Érmihályfalván, hogy részt vegyen az U 8 és U 9-es lánycsapatoknak megtartott szivacskézilabda tornán. Két pályán szerepeltek a 3 + 1 fős csapatok, korlátlan cserelehetőséggel.
Hétfőn délelőtt bensőséges ünnepség alkalmával díjazták a Nagyváradi Crișul Sportklub legjobbjait. Nem született különösebb meglepetés, hiszen a klub idei legjobbja Huszár Ingrid lett, akinek idei eredményi lenyűgözőek, s az sem mellékes, hogy az úszó hét
Idén október 6-18. között Buenos Airesben (Argentína) rendezik meg az Ifjúsági Olimpiai Játékokat. Ez halandó sportbarát számára „nullás” hírnek számítana, de ha hozzátesszük, hogy a világeseménynek nagyváradi főszereplője is van, arra mindjárt felkapják
A németországi Drebkauban zajlott le Európa legnagyobb fogathajtó versenye a múlt hétvégén. A versenynek az kölcsönözte a LEG elismerést, hogy ez lesz a 2019-es világbajnokság színhelye. Így hát azt is mondhatnánk, hogy a drebkaui a világbajnokság főpróbá