Honismereti és magyar történelmi kirándulás az anyaországba

Egy újabb magyar történelmi jelentőségű településeket látogatott meg Katona János nyugalmazott lelkipásztor által szervezett honismereti kiránduláson a Hegyközi-Nagyváradi Baráti Társaság. Ez alkalommal Székesfehérvár, Veszprém, Tihany, Keszthely és a Balaton nevezetességeivel ismerkedtünk.Az elmúlt hétvégén, július 1- 2-án egy élménydús kiránduláson vettek részt a felső-hegyközi települések: Hegyközszáldobágy, Hegyközpályi, Hegyközújlak, Hegyközcsatár és Nagyvárad honismereti és történelmi jelentőségű kirándulásokat kedvelő baráti társaság tagjai. Székesfehérvár, Veszprém, Tihany, Keszthely és a Balaton nevezetességeit látogatták meg. A kakasok még aludtak a falvakban, amikor az Intrans autóbusza behajtott a településekre, hogy felvegye a kirándulókat és elindulhasson velünk az anyaország irányába. Szombaton, július 1-én a kora reggeli órákban, léptük át az államhatárt, hogy ne csak lelkületileg, de a valóságban is ott legyünk a magyar történelem eseményeinek egyes helyszínein. A határátlépést követően azon vettük észre magunkat, hogy a autóbuszunk áthalad Kenderesen, azon a településen a Horthy család nyughelye van. Kenderest elhagyva a buszokon előkerültek az előzően behűtött hazai kisüsti pálinkák, hiszen itt volt az ideje a reggelizésnek, amelyet egy benzintöltő állomás parkolójában jóízűen elfogyasztottunk a szitáló esőben, de bizakodva indultunk célállomásunk első megállója, Székesfehérvár felé. Útunkat majd Budapestig majd végig kísérte az eső, de Katona János lelkipásztor jelezte, a Duna vonalától nyugatra, szép idő lesz. Neki volt igaza.

Szép időben érkeztünk Székesfehérvárra, ahol az impozáns épületek már messziről szemünkbe ötlöttek, nem volt könnyű parkolót találni a város történelmi negyedében. Az egyik leggazdagabb múltú magyar város a középkori Magyar Királyság egyik fővárosa, királyi székhely, koronázó város, amelynek neve régen egyszerűen Fehérvár volt, valószínűleg a Géza által alapított fejedelmi vár fehér köveire vagy fehérre meszelt falaira utalhat. A megkülönböztető székes előtag később kapcsolódott a település nevéhez, és a királyi trónra utal. Közismert latin neve Alba Regia, vagyis „királyi fehér”.

Városház tér

A belváros középpontjában található Városház tér a város főtere. A belőle kiinduló, palotákkal és rezidenciákkal szegélyezett Fő utca a belváros gerince. A fehérvári vár mai képét túlnyomóan barokk vagy késő barokk stílusú épületek jellemzik, de megtaláljuk a gótika nyomait is, ennek legszebb példája a régi vármegyeháza valamint a város egyetlen épségben fennmaradt középkori műemléke, a Szent Anna-kápolna. A várban található a város székesegyháza, a gótikus-barokk Szent István-bazilika. Az egykori Nagyboldogasszony-bazilika romjait bemutató romkert Magyarország hivatalos nemzeti emlékhelye. Annak a bazilikának a maradványait rejti, ahol 37 magyar királyt koronáztak meg, és amelyet 15 végső nyughelyéül is választott. A falakon belül élő népesség száma alacsony. Ennek nem csak a viszonylag kicsi terület az oka: a belvárosban templomok, múzeumok, irodák, üzletek, éttermek és kávéházak sokasága található. A latinul Alba Regiának elnevezett Székesfehérvár alapítását 972-re teszik, amikor is Géza nagyfejedelem megépíttette fejedelmi kővárát, benne házát és az ország első templomát a mai Szent István-bazilika területén. Ezzel a legősibb magyar városnak tekinthető. Géza nagyfejedelem fia, I. István tette meg Fehérvárt királyi székhellyé. Ő kezdte meg a bazilika építését, amit utódai egészen a török megszállásig folytattak.

Veszprém irányába

Ezen ismeretek birtokában indultunk tovább az immár kellemes nyári melegben Veszprém irányába, amely Veszprém megye és a Veszprémi járás székhelye, ugyanakkor egyetemi város és méltón nevezik a „Királynék városának”. A királynék városa a Séd patakot övező dombokon és völgyekben terül el, három kistáj találkozásánál: északról, északnyugatról a Bakony hegyvonulata, délről a Balaton-felvidék, keletről pedig a sík Mezőföld északnyugati nyúlványa által határolt, átlagosan 270 m tengerszint feletti magasságú Veszprémi-fennsík területén. A belvárosi szűk utcák, és a hétvégi turisták és helybéliek gépjárműveinek százai nem tették lehetővé, hogy autóbuszunk leparkolhasson a történelmi negyedben, ezért majd két kilométerre találtunk csak megfelelő helyet, ahonnan csak kevesen tudtak visszagyalogolni és megnézni a régmúlt idők emlékhelyeit. Még az autóbuszon Katona János tiszteletes elmesélte, hogy Veszprém vára az esztergomi és székesfehérvári várakkal együtt egyike volt legkorábbi várainknak, Géza korában már biztosan létezett, de egyes feltevések szerint már a honfoglalás előtt is állt. A város neve a szláv bezprem szóból ered, ami köznévként nyelvészek szerint „egyenetlent”, „dimbes-dombost” jelentett, utalva Veszprém természeti adottságaira. Az is lehet azonban, hogy a város neve személynévi eredetű. Ebben az esetben szinte bizonyosan I. István unokaöccséről (Géza lányának gyermekéről), Bezprym lengyel fejedelemről kapta a nevét. Bezprym - miután apja, Boleszláv lengyel király, anyjával együtt elüldözte - Magyarországon telepedett le, ahol több megyére kiterjedő hercegi uradalommal rendelkezhetett, és ennek része lehetett a korabeli veszprémi vár ispánság is. Veszprémnek fontos szerepe volt a kereszténység bevezetéséért vívott harcban is, I. István itt győzte le Koppány seregeit.

Tihany felé

Veszprémet elhagyva Tihany irányában, dimbes-dombos tájakon haladva az út jobb és bal oldalán lila növényzetet pillantottunk meg, amely elsőként ismeretlennek tünt, de hamarosan megtudtuk, hogy ezek levendula ültetvények, amelyeket közkedvelten termesztenek a tihanyiak. A tihanyi Csúcs-hegy oldalában található a mai napig immár lassan 50 éves levendulás, mely június vége felé lilába öltözteti a hegyet. látvány lenyűgöző, érdemes leülni közé, és a páratlan kilátásban gyönyörködni, szívni a jellegzetes illatát. A tihanyi házak kertjeiben szinte mindenkinél megtalálható ez a jellegzetesen mediterrán növény. Tihany a Balatont két medencére osztó Tihanyi-félszigeten fekszik. A mai település eredete a középkorig nyúlik vissza. I. András király 1055-ben itt jelölte ki a királyi család temetkezőhelyét, mely fölé bencés monostort építettek. A Tihanyi apátság a 13. századtól hiteleshely (locus authenticus) volt, azaz oklevelek kiállítására volt jogosult. A monostort a 16-17. századi török háborúk idején várrá alakították. A 18. században épült újjá barokk stílusban. Ha valami összeforrt Tihany nevével, akkor a visszhang és az apátság, amelyről sokat hallottam és lám most ott állok a Viszhang-domb tövében, hogy megbizonyosodjak róla. A Piski sétányon korzózva sok emléktárgyat vásárolhat az idelátogató, amelyeknek többsége az apátságra és a levendulára emlékeztet. A sétány közepén több tíz meredek lépcső vezet az apátsághoz és a mellette kialakított kilátóhoz, ahonnan be lehet látni az egész Balatont. Elsőként a híres tihanyi visszhangot próbáltuk ki, de mind hiába, mert mára sajnos nem nagyon hallik vissza a kiáltott szó, mert egyfelől benőtte a területet a növényzet, másfelől beépült a terület házakkal. Csalódás, de biztos létezett! A kilátó az apátság tövében van, „jó borsos” a belépődíj még csoportos látogatók számára is, de aki megnézi gyönyörű látvány fogadja. Sok csuda dolgot láttak már vastag falai, dacolva a történelem és a politika viharaival. Átélték a török uralom alatt Buda elfoglalását, a mohácsi vészt, a Rákóczi-szabadságharc küzdelmeit majd bukását. A világosi fegyverletételkor repedtek a kíntól falai, majd tudomásul vette a kiegyezést. A turisták számára több városnéző, úgymond kisvonat, amely tulajdonképpen csak annak öltöztetett személyszállító jármű, áll rendelkezésükre, hogy kényelmesen hátradőlve gyönyörködhessenek a tájban, a Balatonban. Kicsit fáradtan, de élménydús látnivalókkal indultunk tovább Keszthely irányába, ahol éjszaka az Asbóth Sándor Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégiumban hajthattuk nyugovóra fejünket. Este egy vendéglőben vacsoráztunk, ahol nem kis meglepetésünkre Kolozsvár környékéről valók voltak az étterem bérlői, elmondták, hogy ez év januárjától bérlik az éttermet és nagyon örülnek annak, ha „földiekkel” találkoznak. Ezek a földiek most mi voltunk.

Keszthely nevezetségei

Vasárnap reggel kipihenve indultunk el Keszthely legnevezetesebb látványoságát a Festetics-kastélyt felkeresni. A kastély udvarán helyet tudtunk foglalni, egy kávézó által előkészített asztalok mellett. Kávét is ittunk, finom volt, a kiszolgálás kitűnő volt. Többen is ismerkedtünk a kastélykerttel, magának a kastélynak a belső termeit nem kerestük fel, inkább bámultuk a remek építkezési stilust, az épület nagyságát, mely Magyarorság negyedik legnagyobb kastélya. A kastély történetéhez tartozik, hogy a Festetics Kristóf 1739-ben megvásárolta a Petnők család örököseitől, ennek köszönhetően a Festetics család lett Keszthely kizárólagos birtokosa. 1745-ben kezdték el a barokk kastély építését, a 18 század végén ennek a családnak köszönhetően a város nagyságban a második legnépesebb városa lett a Nyugat-Dunántúlnak. A család legnagyobb alakja Festetics György volt, aki fellendítette a Balaton parti települést, ő volt az, aki 1797-ben megalakította Európa első mezőgazdasági főiskoláját, mely a Georgikon nevet viselte. Mivel éveken át tartottak Helikon ünnepséget, melyen a Dunántúl legnevezesebb irói, költő vettek részt Berzsényi Dániel „kis Magyar Weimar” – nak nevezte Keszthelyt.

A város ismerkedése után a Balaton felé vettük útunkat, a mintegy félszáz bihari kirándulók egy része fürődni akart a „magyar tengerben”, a másik fele viszont hajókiránduláson szeretett volna részt venni – köztük ezen sorok irója is. A strand bejárata előtt érdeklődtünk, miként is jutnák el a kikőtőbe, amikor egy fiatal hölgy – később a nevét is lejegyeztem –Wagenheffer Renáta felajánlotta, hogy ő kocsival megy az autóbusz előtt és elirányít bennünket a kikőtőbe, mely mintegy 3-4 kilométerre volt attól a helytől, ahol mi tartózkozdtunk. Amikor megköszöntük önzetlen tettét, elmondta, hogy nemrég tért haza egy Erdélyben töltött kirándulásról és bízony neki is jól esett, amikor valakit megkérdezett és az jó irányba küldte. Igy sikerült is idejében eljutnunk a kikőtőbe és egy hajókiránduláson részt venni. A hajókirándulás mintegy órányit tartott, a hajó a Hableány nevet viselte, rendkivűlien szép nosztalgia hajó volt, az eredeti hajó mintájára épült 2007-ben. Az eredeti hasonmást 1867 építették és a Széchenyi Ödön gróf tulajdonában volt. Utközben alkalmam volt szót váltani a hajó kapítányával, Tóth Zoltánnal, aki elmondta, hogy 1968 óta szolgál balatoni hajókon, a rendkivülien szimpatikus hajóskapítányal, leszállásunkor már mint jó barát üdvözöltük egymást.

A koradélutáni órákban indultunk hazafelé és ha jöttünkor a Balaton nyugati részén Székesfehérvár, Veszprém, Tihany, felé érkeztünk Keszthelyre, hazafelé a Balaton másik Siófok felé utazva értük el Budapestet. Jó volt ezt a részt is látni, hiszen az embernek nem mindennap van alkalma arra, hogy Magyarország eme gyönyörű, szép vidékein utazgason.

Szolnok felé halladva a kirándulás főszervezője Katona János nyugalmazott lelkipásztornak volt az ötlete, hogy menjünk a régi országúton Várad felé és Abonynál álljunk meg egy vendéglőnél, mely az „Erdély felé hazafelé félúton” felirattal várja a vendégeket. Egy igazi finom, bográcsgulyás elfogyasztása után folytattuk utunkat Nagyvárad felé. A határátkelőnél talán sokat mondok, hogy tíz percet várakoztunk, így érkeztünk meg az esti órákban a megyeszékhelyre, de a busz tovább folytatta útját, hiszen a kirándulók nagy része a hegyközi településeken lakói voltak.

Egy újabb honismereti és magyar történelmi kiránduláson vettünk, részt mely immáron a sokadik, melyet Katona János nyugalmazott lelkipásztor szervez, annak érdekében, hogy jobban megismerkedjünk azokkal a tájegységekkel, melyeken még nem fordultunk meg.

Tóth Zsigmond, Dérer Ferenc