ERDON Helyi hírek

2016.08.11. 15:19

Várják az önkéntes őssejt-donorokat

Bihar megyéből iratkoztak fel a legtöbben az országos őssejtdonor regiszterbe. Leahu Beatrice, az országos őssejtdonor program megyei vezetője mondta el a leglényegesebb tudnivalókat.

Bihar megyéből iratkoztak fel a legtöbben az országos őssejtdonor regiszterbe. Leahu Beatrice, az országos őssejtdonor program megyei vezetője mondta el a leglényegesebb tudnivalókat.

Amit a legfontosabb tudni: őssejt átültetéssel a súlyos vérbetegségeknek – mint például a leukémia – a kilencven százaléka gyógyítható. Viszont a legnagyobb kihívás az, hogy genetikailag megfelelő donort találjanak, ennek az esélye ugyanis egy az ötszázezerhez, mondta el Leahu Beatrice pszichológus, az országos őssejtdonor program megyei vezetője.

Esélyek

Ezért fontos, hogy az adatbázisba minél többen kerüljenek be, így ugyanis nőnek az esélyei annak, hogy szükség esetén megtalálják azt a személyt, akinek az őssejtjei genetikailag legalább hetvenöt százalékban megegyeznek a betegével. Rokonok között nagyobb az esélye a genetikai összeillésnek, de egy országon belül is több esély van erre, mint egyébként, ugyanis a klíma és a táplálkozás genetikailag is érezteti hatását.

Romániában 2013 óta létezik az Őssejtdonorok Regisztere, s jelenleg harmincezer körüli a feliratkozottak száma. Bihar megyéből több mint ötezren szerepelnek a regiszterben, s ezzel országos szinten az elsők vagyunk, viszont mindez mégsem elegendő. Összehasonlításképp: Németországban ötmillió, Lengyelországban hárommillió a feliratkozottak száma.

Mindenkit, aki önkéntes véradásra jön a Nagyváradi Vérközpontba, megkérdeznek, hogy szeretne-e feliratkozni a regiszterbe, s szinte minden esetben pozitív választ kapnak. Ehhez egy kevéssel több vért vesznek le, melyet a specifikus, genetikai vizsgálatok elvégzése céljából Bukarestbe küldenek. Hat hónapig is eltelik a próba levételétől addig, míg az adatok bekerülnek az országos regiszterbe, de amennyiben sürgős esetről van szó, például egy beteg hozzátartozói jönnek el, hogy kiderüljön az esetleges kompatibilitás, sokkal hamarabb megvannak az eredmények.

Procedúrák

Az, hogy valaki bekerült a regiszterbe, még nem kötelezi semmire. Ha kompatibilisnek találják egy olyan személlyel, akinek őssejt átültetésre van szüksége, ismét megkérdezik, s természetesen nemet is mondhat. De ha a válasza pozitív, akkor újabb tesztnek vetik alá, s ha minden rendben megy, Temesváron, Marosvásárhelyen, vagy Bukarestben hajtják végre az őssejt levételt. Természetesen az utat és az ott tartózkodást nem neki kell fizetnie. Őssejteket a véráramból, vagy a gerincből lehet nyerni. A legtöbben az előbbit választják, de mindkét fajta beavatkozás biztonságos. Előbbi esetén egy bizonyos szer befecskendezésével érik el, hogy az őssejtek száma megnőjön, maga a procedúra pedig fájdalommentes, utóbbi esetén pedig helyi érzéstelenítést vagy altatást alkalmaznak. További információkat minderről a http://www.registru-celule-stem.ro/ internetes címen is nyújtanak.

Különös eset

Mintegy két hónappal ezelőtt Nagyváradon egy furcsa esetre volt példa: kiderült, hogy egy váradi fiatalember száz százalékban kompatibilis egy német állampolgárral. Ilyen mértékű összeillés még rokonok között is ritka, egyelőre nem is tudják rá a magyarázatot. Tény, hogy egyelőre a regiszterben szereplő potenciális donorok közül ő az egyedüli megyénkben, aki tényleges donor lett.

Neumann Andrea

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!