ERDON Helyi hírek

2016.08.07. 15:25

Naiv festő tárlata a zsinagógában

Szent és profán címmel Ioan Măric bákói születésű naiv festő munkáiból nyílt tárlat a nagyváradi, Kossuth (Independenţei) utcai neológ zsinagógában. A művész maga is jelen volt.

Szent és profán címmel Ioan Măric bákói születésű naiv festő munkáiból nyílt tárlat a nagyváradi, Kossuth (Independenţei) utcai neológ zsinagógában. A művész maga is jelen volt.

A festő munkáit már láthatták a váradiak, hiszen immár húsz éve rendszeresen részt vesz alkotásaival a Népi Művészek Vásárán. A péntek délutáni tárlatnyitón Angela Lupşea, a Műemlékvédő Egyesület igazgatója köszöntötte a jelenlévőket, majd Aurel Chiriac, a Körösvidéki Múzeum igazgatója méltatta az alkotásokat.  Ioan Măric munkái autentikusak, őszinték, s a műfajon belül a legjobbak közé tartoznak, hangzott el. Stílusuk talán az orosz neoprimitivizmushoz hasonlít , de a kubizmus és a szürrealizmus elemei is fellelhetők bennük, nem hiába nevezik „a naiv festészet Chagalljának”.

Ő a főszereplő

Specifikus irónia, „kiszámított spontaneitás” jellemzi e „művelt naiv festőt”, aki „hasznos körutazást tett a művészettörténetben”, s megalkotta saját világát. Mircea Stroe, a kiállítást szervező Romániai Naiv Művészek Egyesületének elnöke felhívta a jelenlévők figyelmét arra, hogy októberben, a Körösvidéki Múzeumban zajlik majd a III. Országos Naiv Művészeti Fesztivál.

Végül a népi viseletbe öltözött Ioan Măric szólalt fel. Elmondta: már gyerekkorában virágokat és madarakat festett a nagyapja által készített szekér-alkatrészekre. „Kiskoromban tátott szájjal hallgattam az idős asszonyok meséit és minden szereplőt lefestettem. Leginkább embereket szerettem festeni. Embereket sokkal nehezebb festeni, mint természetet, mert mozgással, élettel, egyéniséggel kell felruházd őket” – mondta el, majd azt is elárulta: festményeinek mindig ő maga a főszereplője, saját magát festi meg különféle jelmezekben, pozitúrákban. „ A szereplőnek kacagnia, táncolnia kell, nem ülhet mint egy málé” – tette hozzá a 71 éves művész, aki hamarosan már nem is nevezhető naiv festőnek, hiszen jelenleg – már dédnagyapaként - a jászvásári művészeti egyetem művészeti pedagógia szakának harmadéves hallgatója.

Az augusztus 22-ig megtekinthető tárlaton egyébként vásárolni is lehet, az alkotások ára 800 és 1400 lej közötti.

Neumann Andrea

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!