ERDON Helyi hírek

2016.08.17. 11:52

A Nagyvárad–Debrecen közötti kulturális együttműködés fejlesztéséért

Sok konkrét javaslat hangzott el a debreceni alpolgármester és a nagyváradi civil szféra képviselőinek hétfői nagyváradi tanácskozásán.

Sok konkrét javaslat hangzott el a debreceni alpolgármester és a nagyváradi civil szféra képviselőinek hétfői nagyváradi tanácskozásán.

Biró Rozália szenátor kiemelte: a találkozó célja megtárgyalni azt, hogyan lehet Nagyvárad és Debrecen kulturális együttműködését kulturális és intézményi szinten előmozdítani

Komolay Szabolcs, Debrecen kulturális, oktatási, szociális feladatokkal kapcsolatos irányításért és koordinációért felelős alpolgármestere találkozott hétfőn délután a nagyváradi várban a helyi kulturális és civil élet képviselőivel. A megbeszélés elején Biró Rozália szenátor kiemelte: a találkozó célja megtárgyalni azt, hogyan lehet Nagyvárad és Debrecen kulturális együttműködését kulturális és intézményi szinten előmozdítani. Kijelentette: a nagyváradi önkormányzat részéről most szűkösebb, a Bihar Megyei Tanács részéről viszont nagyobb lehetőségek vannak jelenleg ebben a tekintetben.

Kulturális főváros

Komolay Szabolcs, Debrecen alpolgármestere kifejtette, hogy a két város egymásra van utalva, noha a van közöttük egy egészséges verseny is, főként gazdasági téren. Elmondta, hogy a kárpát-medencei magyarság fennmaradásában jelentős szerep jut a kultúrának, ezért is fontos feladat a kulturális intézményrendszer megfelelő működtetése. Megemlítette, hogy van néhány jól működő programja a két városnak, ilyen a Flash Art Program, valamint a két város fotóklubjainak és színházainak, bábszínházainak az együttműködése. Hangsúlyozta, hogy épülőfélben van Debrecenben a Latinovits Színház, amelyben kárpát-medencei posztgraduális képzést képzelnek el, és ebben Nagyvárad bekapcsolódására is számítanak. Újragondolandó az egyetemek együttműködése, a nagyrendezvények esetében pedig a könnyebb átjárhatóság a cél. Kiemelte továbbá, hogy Debrecen megpályázza a 2023-as Európa Kulturális Fővárosa címet, ennek a pályázatnak van egy helyi, egy regionális és egy európai szintje, és a regionális szinten Debrecen számít Nagyvárad együttműködésére. További célkitűzés a váradi és a debreceni civil szervezetek összekapcsolása és háttérből való támogatása.

Javaslatok

Huszár István nagyváradi helyi tanácsos, a város volt alpolgármestere kifejtette, hogy a két városnak nem szabad konkurensként kezelnie egymást, ehelyett Nagyvárad és Debrecen egy tengelyt hozhatna létre, melyben a kulturális, az ipari, a gazdasági és a sport terén történő együttműködés képezhetné a fő hangsúlyt. E tekintetben Arad és Temesvár együttműködését említette példaként.

Sárközi Zoltán a Nagyváradi Várszövetség nevében fejtette ki véleményét, aláhúzva, hogy a váradi civil szférának háborús időszakra kell berendezkednie, hiszen a civilek jelenleg a nagyváradi önkormányzattól semmilyen támogatást nem kapnak. Ezért lenne szükség a váradi és a debreceni civil szféra szorosabb együttműködésére, hogy valahogy áthidalják a „váradi vaskalapos városvezetés” által keltett nehézségeket. Mihálka Nándor régész a nagyváradi várban szervezhető kulturális események, főként kiállítások lehetőségéről beszélt, kiemelve, hogy készek fogadni a debreceni, Hajdú-Bihar megyei múzeumok gyűjteményeit. Kecse Gabriella váradi tanácsos elmondta, hogy az elmúlt négy évben a váradi civil szervezeteknek mintegy a fele megszűnt. Javasolta azt, hogy minél több testvériskolai kapcsolat létesüljön nagyváradi és debreceni, Hajdú-Bihar megyei iskolák között, illetve a debreceni önkormányzat segíthetne a váradi és a debreceni civil szervezetek összeismertetésében. Tavaszi Hajnal, a Gheorghe Sincai Magyei Könyvtár aligazgatója kifejtette, hogy aránylag jó kapcsolatokat ápol az általa képviselt intézmény a magyarországi intézményekkel, sikeresnek ítélte meg például a váradi könyvtárba áthozott kiállításokat, ezt az együttműködést érdemes folytatni.

Felszólalt még Kiss Törék Ildikó, a Kiss Stúdió Színház vezetője, Meleg Vilmos a Szigligeti Alapítvány és az M.M Pódium nevében, Tunyogi Katalin a Pertinax Egyesület vezetője, Péter I. Zoltán helytörténész, a Bihar Megyei Tanács tagja, Czvikker Katalin, a Szigligeti Színház menedzsere és Pető Dalma, a Bihar-Hajdú-Bihar Eurórégió Alapítvány nevében, akik további konkrét javaslatokat fogalmaztak meg.

Kapcsolatteremtés

A megbeszélés végén Komolay Szabolcs elmondta, hogy számos hasznos információt kapott, és ezek nyomán ő is több konkrét javaslatot megfogalmazott: egyrészt elősegíti a nagyváradi és a debreceni közkönyvtárak vezetői közötti kapcsolatfelvételt, mint ahogy az iskolák és a múzeumok kapcsolatfelvételét is szorgalmazni fogja, végezetül pedig egy kapcsolatteremtő grémium felállítását javasolta, melyben mindkét város kulturális, intézményi és politikai szférája képviseltesse majd magát.

Pap István

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!