ERDON Helyi hírek

2016.06.02. 12:11

Nagyszerű eredmények az V. Csillagszerző Matematikaversenyen

A micskei Miskolczy Károly Általános Iskola szervezésében zajlott versenynek a Szacsvay Imre Általános Iskola adott otthont Nagyváradon. Az ország 14 megyéjéből 72 diák sereglet össze, hozzájuk társultak a Debrecenből érkezett hajdú-bihari versenyzők.

A micskei Miskolczy Károly Általános Iskola szervezésében zajlott versenynek a Szacsvay Imre Általános Iskola adott otthont Nagyváradon. Az ország 14 megyéjéből 72 diák sereglet össze, hozzájuk társultak a Debrecenből érkezett hajdú-bihari versenyzők.

A Csillagszerző Matematikaverseny négy levelezős fordulót biztosít, hogy a diákok felkészülhessenek a tényleges versenyre. E fordulók alkalmával közel 2500 dolgozatot küldtek be, ami több mint 12.000 feladatmegoldást, kidolgozást jelentett. Az elért eredmények alapján kerülhet be a diák a megyei fordulóra, majd az országos döntőbe. A döntő dolgozatainak megírását követően, minden diák részt vehetett a feladatok nyilvános megoldásán, amelyet az 5. osztályosok számára Nagy Gyöngyike (Szacsvay Iskola), 6. osztályosoknak Kovács Klára (Lorántffy Gimnázium), a 7 osztályosoknak Orbán Ilona (Berettyószéplak), a 8. osztályosoknak Erdei Sándor (Micske) tanárok mutattak be. A nap további részét az ismerkedés és a már meglévő barátságok felelevenítése jellemezte. A feladatmegoldásokat követően a versenyzők szituációs és drámapedagógiai játékokat játszhattak Oláh Máriával, illetve kézműves foglalkozáson vehettek részt Halász Ilonával, mindketten micskei tanárok. Délután nagyváradi körséta következett, ahol Kecse Gabriella, a Szacsvay Iskola aligazgatónőjének kalauzolásával a diákok megismerkedhettek a Holnaposok szoborcsoporttal, a Szigligeti Színház épületének történetével, és a Garasos hídon keresztül a Várba érkezve tekinthették meg az Emlékezés a Nagy Háború hőseire című tárlatot illetve magát a várat. Az esti órákban az Ady Líceum sporttermében a vállalkozó diákok népi gyermekjátékokat játszhattak Sipos-Hodgyai Edit micskei tanár vezetésével, a talpalávalót a micskei Görböc Zenekar húzta. Ezt követően részleges eredményhirdetésen izgulhattak a kisdiákok, majd a Múzeumok Éjszakája által kínált programokon bővíthették ismeretanyagukat.

A verseny eredményei

A verseny eredményhirdetésre az Ady Líceum dísztermében került sor, ahol dr. Debrenti Edit, a versenybizottság elnöke biztatta a gyerekeket a további munkára, hisz a logikus gondolkodás a matematika lehetőségeiben elsajátítható, művelhető. További sikereket kívánt úgy a gyerekeknek, mint felkészítőiknek e munkához. Első helyezettek: 5. osztály - Bartha Zágoni Bernadett;  6. osztály - Kis Anita (mindketten a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Elméleti Líceum diákjai); 7. osztály - Lackó Csongor; 8. osztály - Miklós Csenge (mindketten a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium diákjai). A mezőny Bihar megyei diákjai a következő eredményekkel zárták az országos döntőt: a 7. osztályos Árva Norbert Ákos (Ady Líceum) a verseny első díját és Tanügyminisztérium 2. díját kapta; a 6. osztályos Kun Édua Boróka (Lórántffy Gimnázium) a verseny 2., míg a minisztérium 3. díját vehette át; a 8. osztályos Kovács Sándor (Ady Líceum) a verseny 3. díját és a minisztérium dicséretét érdemelte ki. További díjazottak: dicséretben részesült Éles Dávid (7. osztályos, Szalonta), Barabás Zóra és Benczédi Kristóf (Szacsvay Iskola 8. illetve 5. osztályos tanulói); különdíjban részesült: Pásztor Kristóf (Ady Líceum 8. osztályos); Bagosi Ákos és Halas Benjámin (micskei 7. és 5. osztályos tanulók); Lőrincz Bernadett Imola (Nv.16-os iskola 6. osztályos diákja);  Turzó Nándor (6. osztályos tanuló, Szalonta). Hatodik helyezettként fejezte be a versenyt Bronti Zsanett (szalontai  8. osztályos), Bede Ákos (széplaki 7. osztályos) és Farkas Ábel Simon (Ady Líceum 5. osztályosa). A Bihar megyei diákok felkészítő tanárai: Báthori Éva, Kovács Klára, Bődi János, Szél Gyöngyi, Orbán Ilona Kármen, Vad Márta, Molnár Tünde, Nagy Gyöngyike Erzsébet, Hodgyai Edit, Halász Csilla, Nagy Olga.

Köszönet a szervezőknek

A díjátadáskor a verseny koordinátora, Hodgyai Edit micskei igazgatónő köszönetet mondott az egyes megyék versenyszervezőinek, akik egész éven keresztül vigyázták a levelező fordulók és megyei forduló lebonyolítását, illetve megköszönte a Bihar megyei szervezőbizottság egész éves tevékenységét Orbán Ilona Kármen, Szatmári Annamária, Pataki Árpád és Erdei Sándor tanároknak. Dr. Debrenti Edit tanárnő zárszava után még pár fénykép erejére, egy-egy ölelésre megálltak a versenyzők és kísérőik, majd a jövő évi viszontlátás reményében búcsúztak egymástól, e-mail címeket és telefonszámokat cserélve. A verseny főtámogatója a Tanügyminisztérium illetve a Communitás Alapítvány volt.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!