A betegség, mint boldogság

Schein Gábor író, irodalomtörténész, műfordító volt a Törzsasztal évadzáró rendezvényének meghívottja pénteken az váradi Illyés Gyula könyvesboltban.

Az író-olvasó találkozó házigazdájával, Kőrössi P. Józseffel folytatott beszélgetés Schein Gábor származásának boncolgatásával indult. Az író elmondta, hogy ő Budapesten született 1969-ben, de családja Jánosházáról, egy számára ismeretlen világból származik, így, mint mondta, „egyszerre vagyok pesti és atlantiszi.” A meghívott irodalomtörténészi énjét villantották fel a Nemes Nagy Ágnes és a Füst Milán munkásságáról kifejtett nézetei. Az európai kultúra törmelékekre épül, és a magyar irodalomban Füst Milán jött rá arra, hogy a görög drámák kardalaiban a test és a psziché egésze benne van, és abból egy új kultúra teremthető – ecsetelte Schein Gábor, aki az Eötvös Lóránd Tudományegyetemen folytatott oktatói munkája kapcsán bevallotta: „el tudom képzelni az életét tanítás nélkül.” Kimelte, hogy megváltozott a hallgatók műveltsége, az egyetemen ma már olyan kötelező olvasmányokat kell elolvastatni a hallgatókkal, amelyeket a középiskolában kellett volna.

Betegség

A beszélgetés következő részében súlyos betegségéről árult el részleteket a meghívott. „Életem egyik legnehezebb, de egyik legszebb időszaka is volt a betegség” – mondta a meghökkent hallgatóságnak a szerző, hozzátéve, hogy a betegség nagyon gyakorlatias létezést feltételez, mindazonáltal betegsége során kapcsolatba került valamivel, aminek megvilágító ereje volt számára. „Mintha egy házban éltem volna, és kinyitottam volna egy ablakot egy olyan kertre, amiről nem is tudtam korábban, hogy létezik” – írta le ezt a betegség keltette revelatív erejű állapotot a költő, aki így folytatta: „A betegség és a halál is fivér és nővér, mint a Naphimnuszban. Akkor válunk ténylegesen részesévé a teremtésnek és a szeretetnek, ha ezeket is elfogadjuk. Én amikor beteg voltam, boldog voltam. Kimondhatatlanul nagy ajándékot kaptam, visszatalálni az életbe nehezebb volt.” Természetesen ebből az élettapasztalatból versek születtek, amelyekből egy párat fel is olvasott Schein Gábor a Törzsasztalnál.

Svéd

A továbbiakban az egy évvel ezelőtt megjelent, nagy visszhangot keltett Svéd című regényéről beszélt Schein Gábor Kőrössi P. Józseffel. Mint elhangzott, a regényben benne van a huszadik század megfigyelési mániája, ami nem csak a titkosszolgálatok sajátja, de a pszichológiáé is, és a családi viszonyokba is beszivárgott. „A regényírás is hasonló a titkosszolgálati módszerekhez” – jegyezte meg a szerző, aki a továbbiakban kifejtette, hogy a magyar irodalomban máig él az a feltételezés, hogy ha a múltat megfelelő módon feldolgoznánk, akkor tisztább önképünk lenne. Ez azonban egész egyszerűen nem igaz. Schein Gábor véleménye szerint a múltat intellektuális eszközökkel nem lehet elrendezni, mert újra és újra kibogozhatatlan gócokhoz jutunk. A huszadik század történelme során számtalanszor megváltozott az, hogy mi az igazság, ami által az élet folyamatossága szakad meg, így képtelenség folyamatosságként elmesélni egy élet történetét. A folyamatosságnak ez a hiánya tükröződik vissza a Svéd című regényben egy őrült szereplő személyén keresztül, akinek figuráját a bezárt lipótmezei elmegyógyintézetből származó kórlapok alapján formálta meg a szerző. Schein Gábor elmesélte, hogy a 19 század második felétől folyt gyógyászati tevékenység Lipótmezőn, és amikor már lehetett tudni, hogy bezárják az intézményt, akkor meg kellett szabadulni a felhalmozott kórleírásoktól is. Mivel a dokumentumok fertőtlenítése nagyon sokba került volna, ezért az egész anyagot bezúzták, és csak azok a töredékek maradtak fenn, amiket egyesek kiloptak az archívumból. A regényben megjelenik az apa-fiú viszony, illetve az idegenség és szabadság problémája is. Ennek kapcsán Schein Gábor elmondta: „Idegennek lenni jó, mert ez a szabadság. Aki idegen, nagyon éles megfigyelő helyzetbe kerül önmagával és másokkal szemben. Az idegen sokkal kevésbé van kitéve álhitek csábításának Megértést, mély empátiát idéz elő, ha jól kezeli az idegenséget az ember. A legmélyebb rabság az önimádat, a nárcizmus, és az irodalom nagymértékben a nárcizmus piaca, a szabadság viszont a nárcizmuson túl van, ez segít hozzá ahhoz, hogy megérts másokat” – fogalmazott a vendég, aki az esemény zárásaképpen dedikálta műveit az érdeklődőknek.

Pap István